Ne vígy minket a kísértésbe

A pozsonyi törvényhozás puritán szentélyébe lassan szállingóznak a hívők és a hitetlenek, a karzat is csakhamar megtelik kíváncsiskodó újságírókkal, hogy tanúi lehessenek a legszentebb áldozat bemutatásának. Gong-gong-gong. A szertartást vezető Pavol atya, kezében a házszabállyal helyet foglal a szószéken.

„Az ANO, a HZDS és a Smer nevében” – kezdi szomorúan. Bár a bűnbánati ima csak az abortusztörvény megszavazása után lenne indokolt, a katolikus házszabály értelmében a mozgalmi kereszténydemokrata Pavol atya felszólítja a jelenlévőket, vizsgálják meg lelkiismeretüket és bánják meg bűneiket. Együtt mondják az ima szövegét: „Gyónom a mindenható házelnöknek és nektek, képviselőtársaim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: törvénymódosítással, igen szavazattal, obstrukcióval és mulatsággal: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a boldogságos, mindenkor szeplőtelen Hrušovský urat, az összes minisztereket és államtitkárokat, és titeket képviselőtársaim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Schusterünkhöz.”

A törvénymódosítás előterjesztője, Černá asszony (akit néhányan csak fekete báránynak neveznek) lép a pulpitusra, kezében egy nagy paksamétával.

„Harmadik olvasat a Törvény könyvéből. A 73/1986-os és 419/ 1991-es jogszabály módosítása” Olvas, hosszú perceken keresztül.

„... majd az ANO így szólt a KDH-hoz: Bizony, mondom néktek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. ĺgy az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Kijelenti, ezek a Törvény igéi. „Istennek legyen hála” – sóhajtanak az ANO képviselői meg az ellenzék.

Kis keresztet rajzolnak a homlokukra, ajkukra és a díszzsebken-dőjük fölé, miközben magukban mondják: Értelmünk befogadja, szánk hirdesse és szívünk szeresse ezt a törvényt. De maguk sem hiszik, amit mormolnak.

Hrušovský atya szertartása idő-közben az áldozatbemutatáshoz érkezik, arcára istenfélelem ül ki. Felajánlja a kenyeret (nem a sajátját), majd vizet prédikál, a misebort pedig megissza.

Az ANO hívei magukban mondják: „Fogadja el az Államfő kezedből ezt az áldozatot nevének dicséretére és dicsőségére, és írja alá ezt a törvényt.”

A képviselők érzik, hogy áldozatot hoznak. „Szabadíts meg kérünk, Urunk, minden gonosztól!” – gondolják.

Az áldozatbemutatás után az ANO kezdeményezésére imádkoznak. Az imában nem vesz részt a KDH, az SDKÚ és az MKP képviselőinek többsége.

„Elnökünk, aki a palotádban vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a második megbízatási időszakod, legyen meg a te akaratod, amint Pozsonyban, úgy vidéken is. Mindennapi képviselői kenyerünket add meg nekünk ma, írd alá és bocsásd meg törvényeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket a kísértésbe, korrupcióba, de szabadíts meg a KDH-tól. Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosz politikai erőtől, adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk képviselői fizetésünkből, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, az európai parlamenti választásokat és megváltónknak, az Európai Uniónak dicsőséges eljöttét. Mert miénk az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen.”

Engesztelődjünk ki szívből egymással – hangzik a felszólítás. Legyen békesség köztünk mindenkor, béke veled! – mondják kézfogás közben a képviselők. Azonban csak frakción belül szorítják meg egymás jobbját.

A tévénézők otthon kikapcsolják a készüléket, és miközben kimennek sörért, az égre emelik tekintetüket, és azt morogják magukban: Panem de caelo praestitisti eis, vagyis: Mennyei kenyeret adtál nekik.

Persze, ez nem igaz. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hiszen mi adtunk nekik képviselői kenyeret, amikor úgy választottunk, ahogy.

Mondjuk hát együtt: Én vétkem...