Navalnij lehet a Nyugat, az orosz ellenzék, de akár Putyin embere is

JARÁBIK BALÁZS

Moszkva ismét talpon van. Alekszej Navalnijt, a korrupció ellen harcoló bloggerként elhíresült orosz jogászt és ellenzéki aktivistát egy kirovi bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte egy faipari vállalatnál még 2008-ban történt sikkasztásáért. A per groteszk jelenetei és a bizonyítékok teljes hiánya minden kétséget kizáróan politikai kirakatperre utalnak. Éppen ezért érthetetlen számomra miért lepődött meg szinte mindenki, hogy Navalnijt ténylegesen elítélték. Egy politikai perben a végsőkig kell elmenni, és Putyint sok mindennel lehet vádolni, hülyeséggel aligha. Bár egy kirakatpert nem lehet védeni, azok akik Sztálint emlegetnek, azért jó lenne ha tudatosítanák: az öt év mégsem halálos ítélet, bármennyire is cinikusnak hangozhat ez.

A meglepetés nem is az ítélet volt, hanem az utána következő dráma: Navalnijt ugyan bilincsben vitték el a tárgyalóteremből a döntés kihirdetése után, később azonban szabadon bocsátották egy adminisztrációs hibára hivatkozva. A fellebbezés ideje alatt az ítélet ugyanis nem jogerős. Ráadásul Navalnijt hivatalosan is regisztrálták mint jelöltet az őszi moszkvai főpolgármester-választásokon. Ha valóban indulhat, akkor a politikai pernél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna a Putyin rendszertől. Szobjanyin jelenlegi – kinevezett – főpolgármesterrel szemben eddig ugyanis esélye sem volt, a legutóbbi felmérések 4%-ott adtak Navalnijnak. Az ítélet és az utána következői dráma azonban az egekbe repíti ismertségét.

Amennyiben Putyint a (politikai) félelem motiválja, mint írja szinte valamennyi nyugati média, akkor miért ad legveszélyesebb ellenfelének ekkora esélyt? A logikus válasz az, hogy a Putyin-rendszer nem működik úgy, ahogy azt létrehozója végső soron szeretné. Mi van, ha végső soron a rendszer „teszteli” Navalnijt, aki tulajdonképpen nem is áll annyira messzire attól, amit Putyin végső soron akar. Ebben az esetben Putyin nem egy diktatúra kiépítésére törekszik, hanem a régi konzervatív Oroszországot álmodja vissza. Ráadásul ebbe ugyanúgy beletartozik az ellenzék is, csak Putyin elvárja hogy az orosz ellenzék orosz érdekeket képviseljen. Kérem, ne értsenek félre, nem Putyin bizonyítványát próbálom magyarázni, csak az orosz politikai fejlődés belső logikájára próbálok rávilágítani.

Részben megerősítheti az efféle spekulációkat Navalnij munkájának értékelése. A blogger úgy lett korrupcióellenes harcos, hogy a Medvegyev-kormány kötelezővé tette az összes állami megrendelés nyilvánosságra hozatalát. Putyin elnök csak fokozta a korrupció elleni harcot, és Navalnij munkássága akár kapóra is jöhetett neki. Természetesen kizárólag abból a szempontból, hogy ennek a harcnak megvannak a maga győztesei és vesztesei, amit egyértelműen a politika és nem az igazságszolgáltatás határoz meg. A Navalnij-per teljesen egyértelműen jelzi, hogy az orosz igazságszolgáltatás a politikának van alárendelve. A politika pedig maga Putyin.

Bár Navalnij a liberális nyugati média kedvence, politikai filozófiája sokkal messzebb áll a liberalizmustól, mint Kirov Moszkvától. Rasszista beütésű nacionalizmusa is közismert. Nem áll ez sem messze a hivatalosan nem kimondott Putyin-kurzustól. Vagyis a Navalnij-eset – pontosan úgy, ahogy az orosz politikai fejlődés – nem fekete-fehér, ahogy azt mi sokszor látni szeretnénk. Navalnij lehet a Nyugat, az orosz ellenzék, de akár Putyin embere is. Ez azért nem akármilyen teljesítmény.