Naponta átlagosan negyven tüntetőt vesznek őrizetbe Venezuelában

Terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény és zendülés vádjával naponta átlagosan 40 embert vesznek őrizetbe a venezuelai hatóságok a Nicolás Maduro államfő lemondását követelő kormányellenes tüntetéshullám április 1-i kezdete óta.Az összecsapásokban országszerte már több mint százan haltak meg az elm

Terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény és zendülés vádjával naponta átlagosan 40 embert vesznek őrizetbe a venezuelai hatóságok a Nicolás Maduro államfő lemondását követelő kormányellenes tüntetéshullám április 1-i kezdete óta.

Az összecsapásokban országszerte már több mint százan haltak meg az elmúlt csaknem négy hónapban. A Foro Penal (FPV) nevű venezuelai jogvédő szervezet legfrissebb adatai szerint a venezuelai csendőrség és a venezuelai Hírszerző Szolgálat (Sebin) ügynökei több mint 4500 embert vettek őrizetbe a tüntetések kezdete óta, közülük mintegy 1200 ember pedig azóta is őrizetben van.

Alfredo Romero, az FPV igazgatója az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy a hatóságok a tüntetők után kutatva újabban házkutatásokat is tartanak, amelyek során rendszeresen veszik őrizetbe és viszik el a tudomásuk szerint kormányellenes tüntetőket otthonaikból. Az FPV szerint ezeknek az őrizetbe vételeknek egy része önkényes és törvényellenes. Romero állítása szerint a kormányellenes tüntetőket sok esetben saját szomszédjaik jelentik fel. „A kormánypárti szomszédok besúgják őket” – mondta az FPV igazgatója annak a nyilvántartásnak alapján, amelyet a venezuelai hatóságok vezetnek a kormánykritikus lakosokról, és amelyben külön megjelölik a tüntetéseken a csendőrség ellen erőszakkal fellépő embereket. „De vannak olyan esetek is, amikor olyan embereket visznek el, akiknek semmi közük sincs a tüntetésekhez” – jegyzi meg Romero. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?