Nagy-nagy égés a jégen

A szerkesztőség mögötti utcában működő alapiskola sarka mögött megbújva két kislány álldogált. Lehettek vagy hetedikesek. Az egyik olykor ki-ki sandított a sarok mögül, lassan, óvatosan, profi módon, ahogy az akciófilmek utcai harcaiban láthatjuk.

Vigyázz, jön! – szólt hátra a társának, aki a kezében füstölgő cigarettát gyakorlott mozdulattal pöckölte egy parkoló autó alá. Jó reggelt kívánok! – köszöntek széles mosollyal az arra haladó tanerőnek, épp hogy csak ki tudták fújni a füstöt. Bezzeg a mi időnkben... – jutott eszembe. Mi legalább az iskola vécéjében szívtuk el a trafikban szigorúan apukának vett blázt. Ezerrel dühöng a tanév. Kinek kétezerrel, kinek hatezerrel, oktatási szakértőink szerint igényszinttől függően körülbelül ennyibe kerülnek az év elején megvásárolandó tanszerek, tornacuccok stb. És akkor még ott van a cigi is, amelyet valószínűleg a zsebpénzéből gazdálkodnak ki a nebulók, de azt is anyukától-apukától kapják. Szóval nem olcsó dolog ez a tanévkezdés.

A héten egyébként csupa szomorú dolog történt. Szlovákia csapata szénné égett a jégkorong Világkupán. Ján Filc legénysége a negyeddöntőből búcsúzott, miután Kanadától begyűjtöttek öt, azaz öt gólt, míg ők egyet sem adtak. Bár a csoportmérkőzések eredményeit látva már sejteni lehetett, hogy gond lesz. Sem Kanada, sem az Egyesült Államok, sem Oroszország csapatát nem tudtuk legyőzni. Úgy látszik, a hokiban ez az év nem a szlovákoké. Mi, szlovákiai magyarok még szurkolhatunk a cseheknek, de hogy a szlovákok kinek fognak, azt nem tudom.

Már az alvilág sem a régi. Újabb keresztapát lőttek le a héten. E témában nem vagyok különösebben jártas, az én keresztapám ugyanis tisztes géplakatos a komáromi hajógyárban, az alvilági keresztapákat pedig csak Mario Puzo könyvéből ismerem. De ott egy-egy keresztapának nagyobb volt a periódusideje, a héten kivégzett Čongi pedig alig három hónappal élte túl Jozef Svobodát. A témába jobban belemélyedni nem éri meg, hacsak az ember nem szeretne egy lófejet találni az ágyában – mint a fentebb idézett irodalmi mű egyik szereplője –, de akad itt azért egy-két érdekes dolog. Mindkét állítólagos alvilági főnök halála után azt olvashattuk a napilapok címlapján, hogy leszámolás történt, alvilági főnök volt az áldozat, meg ilyesmi. Hát haláluk előtt ezt senki nem tudta volna róluk? Nehezen hihető. Ha meg tudták, akkor miért nem tett senki semmit? Azért, mert ezek az urak a focimeccseken bizonyos politikusok társa-ságában mutatkoztak?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?