Modernkedés? Művészet?

Kérem, hallgassák meg végre már a színházba járó nézők véleményét is. Naponta keresem az Új Szó cikkei közt azt a színház-kritikát, amelyet olyan szerző ír, aki tolmácsolja a nézők igen nagy hányadának kialakult nézetét is a Jókai Színházban az utóbbi két évadban egyre inkább nem élményt, hanem erős visszatetszést kiváltó darabok láttán. Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nagyon sokan már az előadások közben felháborodva távoznak. A megjelenő kritikákból viszont azt olvassuk ki, hogy ez a művészet, ez a modern, csak mi még nem vagyunk olyan szinten, hogy megértsük. Egyszerű nyugdíjas asszony vagyok, aki igyekeztem életem minden gondja, keserve mellett művelődni is, megőrizni magyarságtudatomat. Legfőbb szórakozásom az olvasás, s eddig mindig kiváltottam a színházi bérletet is. De az utóbbi időben becsapnak, mert nem minden meghirdetett darab kerül színre, s ami színre kerül, s ahogy megrendezik, az nem olyan, hogy örömünket lelnénk benne. Mert hiába írta meg a szerző a darabot, erősen meghamisítják: Csehov nem Csehov többé, és Shakespeare-re rá sem lehet ismerni. Az unokáimat is el szoktam vinni színházba, hadd művelődjenek, de ezentúl lebeszélem őket, mert amit ott az utóbbi időben ránk erőltetnek (trágár beszéd, pornográf jelenetek, a darabok átértelmezése), bizony, nemhogy nevelné őket, inkább rontja az ízlésüket. Azt fogják gondolni: ez a színházművészet. A tévéből is zúdítják ránk a sok szemetet, de azt ki lehet kapcsolni vagy lehet keresni valami jobbat. Ötven évig támogattuk hűségesen a mi magyar nyelven szóló színházunkat. A magunkénak éreztük, de, sajnos, ha ilyen marad, nemcsak én, hanem ismerőseim közül nagyon sokan is meggondolják, adjunk-e ki pénzt az ilyenfajta „művészetre”, „modernkedésre”.

Nagy Mária, Komárom