Mítoszölő kis trakta

November 17-én (Deň boja za slobodu a demokraciu) nyilván nem lesznek lampionos esti fölvonulások, meg munkásdalárdák az utcákon. Hál÷ istennek, a mai kamaszok sem tartanak még ott, hogy a trikóikon mostanában oly előszeretettel viselt Castrók, Guevarák, kalasnyikovok, vörös csillagok meg sarlók és kalapácsok sugallta szellemiséget követve törjenek borsot atyáik orra alá. Lazábbak ezek a kölykök annál, mintsem hogy a nagy shoppingolások meg hamburgerlagzik közepette komolyan vegyék a mi ifjúságunk immár egyre esetlenebbnek tetsző jelképeit, hiszen nyilván a sajátjaikat – „Magyar vagyok, nem turista!”, „Neszójjábe!!!”, meg „Kurvára megy a pénz...” – sem tartják szentírásnak. Pedig ezek már, többek között, éppen 1989. november 17-e vívmányai lennének. Mint ahogy a McDonald’s, a Burger King hálózatai meg az idétlen bugyimagazinok, valóságshow-k és az egyre undorítóbban szexista médiabohócok sanda világa, amelyek, akik a mindenek fölött képlékeny tömegízlést minősítik, vagyis bennünket demonstrálnak szőröstül-bőröstül.

Azokat, akik nem is olyan régen, akarva-akaratlanul, holmi állampárti tapsolókórusokban asszisztáltak különféle ceremóniákon. Bennünket, akik közül mára oly sokan „megváltoztak”, ám tulajdonképpen tökugyanolyanok, mint voltak, hiszen, ugye, az emberfia nem képes átlépni a saját árnyékát... Céltudatosan felejteni azonban vitathatatlanul hasznos. Ha kellő cinizmussal közelítjük meg ezt a tényt, megállapítható, hogy voltaképpen ez a tulajdonság teszi az embert emberré, bennünket önmagunkká... Aki most is úgy jár pártgyűlésekre, mint azelőtt, az jelenleg is feltétlen igazodásra hajlamos.

Mint ahogy azok az emberek is, akik ugyan nem voltak a kommunista párt tagjai, ám az előmenetel érdekében akár az édesanyjukon is hajlandóak voltak, s hajlandóak átgázolni. Amint a költő kinyilatkoztatta volt, mindenki szem a láncban. S nem csak ott, ahol zsarnokság van! Vonatkozik ez a mindenkori szabályokat erősítő kivételekre is.

Úgy bizony! A felvázolt helyzetért, viselkedésmintákért azonban korántsem a mindenkori gittegyleteket, véd- és dacszövetségeket, ha úgy tetszik, pártokat vagy a megfoghatatlan mumusként kezelt hatalmat terheli a felelősség. Hiszen mi magunk kreáljuk, akárha csak közvetetten is, azokat a gittegyleteket, véd- és dac-szövetségeket, pártokat, kormányokat, parlamenteket, amelyekre általában a felelősséget hárítjuk önnönmagunk tetteiért. ĺgy megy ez, elvtársnők és elvtársak, vagyis: hölgyeim és uraim!

Ildomos lenne hát a rendszerváltás évfordulóját visszafogottan ünnepelni. Az ún. demokráciáról szóló kenetteljes hegyibeszédek ugyanis legalább annyira nevetségesek vagy éppen visszataszítóak, mint a demokrácia, meglehetősen átlátszó áprehendálása, a demagógia, a kétkoronás tej meg az „ingyenes egészségügyi ellátás” mítosza jegyében. Ugyanis jelenlegi, bizony kétségkívül embert próbáló helyzetünkhöz éppen annyi közünk van, mint az 1989-ben közmegegyezéssel felszámolt vagy önmagától „elmúlt” rendszerhez.

Jó lenne hinni, hogy legalább utódaink tudatosítják ezt.