Mit féltenek tőlem?

Szlovákiában óriási az érdeklődés a magyarigazolvány iránt, de meggyőződésem, még nagyobb lenne, ha Magyarországon és Szlovákiában nem robbant volna ki körülötte politikai vita. Amely látszólag a magyar–román megállapodás, a román munkavállalók körül zajlik, a háttérben valójában azonban rólunk, határon túli magyarokról. Az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában például a magyarországi sajtóból szemléző napilap szerkesztője felsorolta a kedvezménytörvényből fakadó szubjektív aggodalmait. Kijelentette, amíg külföldről olcsó munkaerő áraszhatja el az országot, addig Magyarországon senki sincs biztonságban a munkahelyén. „Ha például magyarul tudó valaki negyed fizetésért elvállalja a munkámat, engem elbocsátanak.” – mondta. Egyértelműen fogalmazott, és nem a román munkavállalókat vette célba. Tabajdi Csaba a magyar egészségügyet féltette a „külföldiek” rohamától. Még sorolhatnám azokat a szinte megalázó kijelentéseket, amelyek miatt úgy döntöttem, egyelőre nem kérem a magyarigazolványt. Ismét – ki tudja, hányadszor – szembesültem azzal a ténnyel, hogy határon túli magyarként hazámban megbélyegeznek, az anyaorgszágban pedig a politikai vita hatására meggyanúsítanak. Mintha mindkét országban ugyanazzal a magyar kártyával játszanának az egyes politikusok. Pedig én – és nyilván sokan vagyunk ilyenek – még gondolatban sem törtem senki állására és csupán erkölcsi szempontból szerettem volna, szeretnék magamnak magyarigazolványt. A szorosabb együvétartozás érzése az, amit számomra a szent koronával díszített könyvecske nyújtani tud. De nem mondok le róla véglegesen, kivárom azt az időt, amikor a vitát felkavaró magyar politikusok lecsillapítják a kedélyeket. Talán akkor a határon túli kollégáim ismét őszinte barátsággal fogadnak majd és nem néznek úgy rám, mint aki ki akarja őket túrni állásukból.