Mit csinálunk a gyerekkel?

Kesernyés vicc jutott eszembe. Két úrinő kutyát sétáltat a korzón. Az egyik negédesen szólva a másikhoz ennyit mond: Tudod drágám, hogy megint a gyerek van divatban? Mire a másik: Tudom, csak mit csinálunk a gyerekkel, ha változik a divat és megint a kutya lesz divatban?! Hát mostanság mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy divatban van a gyerek. Kutyát, fajtisztát és tisztavérű utcai keveréket annál többet látok és hallok kisvárosi életem hétköznapjain. Beíratások ideje van, mindenki buzgón hirdeti, magyar gyereket magyar iskolába, csak éppen... Csak éppen nincs gyerek. Okát sokan a nehéz gazdasági helyzetben látják. Az ám, ez igaz is, de meglátásom és saját tapasztalataim alapján ennek még egy másik oka is lehet. Múltkoriban arról beszélgettem jó barátommal utazás közben, mi újság is van az én szülővárosomban. Festő barátom keseregve mesélte, hogy saját számlálása alapján több mint félszáz 25 és 35 év közötti fiatal hagyta ott a várost, hogy a nagyvilágban, főleg annak tőlünk nyugatabbra eső részében keressen boldogulást. Meg főleg pénzt, mert hiába van ugyan egyetemi vagy főiskolai végzettsége, itthon vagy nem kapott képesítésének megfelelő munkát, vagy az ajánlott munka olyan gyalázatosan keveset fizet, hogy abból se megélni, se éhen halni nem lehet, de családot alapítani, netán gyereket nevelni meg egyáltalán nem. Mert hát miből? Egy gyermekét egyedül nevelő tanárnő ismerősünk a rázuhant terhek miatt inkább elment betanított munkásnak egy ablakkeretgyártó nyugati üzembe. Azon egyszerű ok miatt, hogy ott havi keresete itthoni pedagógusi fizetésének jópárszorosa. Fogcsikorgatva, sírva, de ezt kellett tennie. Miért nincs hát gyerek se óvodában, se iskolában? Nem divat kérdése, nem múló szeszélyé, egy szorító kényszer miatti szomorú tény következménye. Azé a tényé, hogy megélni, élni kell, csak miből!?

A javulás jelei látszanak. Az alagút végét sejteni lehet, csak addig megy az idő, a ma produktív korban lévők megszokják a szingli életmódot, amit nem biztos, hogy maguk választottak. A gyermek felelősség. Egy is, nem még több. Sorvadunk lélekben. Létszámban is. Jól élni álom, a jelenleginél kicsit jobban élni éppen a realitás. Lehúzta az elmúlt másfél évtized örvénye a magyarságot majdnem az önmegtagadás határáig. Családalapító kedv meg akkor lesz, ha a test és lélek igényeire lényegesen több pénze jut ennek a ma idegenbe szakadt korosztálynak. Hogy európaiként éljen, de itthon, hogy magyarként, de nem nyomorogva. Sem szellemben, sem fizikailag.