Mint Marcelháza Tel-Avivtól

Tudni vélem azonban, hogy mégis miért rám gondolt. Biztos jól emlékszik arra, hisz az idő tájt egyazon pártban tevékenykedtünk, hogy éppen a Beneš-dekrétumok következményeinek enyhítéseként fogalmaztam meg 1990 januárjában a Független Magyar Kezdeményezés mezőgazdasági programjában az ismeretlen tulajdonosú földek községi tulajdonba adásának követelményét. Sokat beszélgettünk akkoriban a földtémáról.

Emlékezhet arra is, hogy utána a prágai parlamentben Világi Oszkáréknak mennyi tehetség és politikai ügyesség árán sikerült elérniük, hogy (bár a restitúciós törvények az 1948. évtől kezdődő időszakot vették alapul) az elkobzott magyar ingatlanok ügyében egy rafinált jogi formával, de mégiscsak sikerült kitolni a kárpótlás idejét az 1948 előtti jog- és vagyonfosztottság idejére is. Mai napig elfogadott nézet, hogy így sikerült orvosolni a felvidéki magyarságot ért földvagyonjogi sérelmek túlnyomó részét. Tény, hogy a földművelésügyi minisztérium vezetése, kihasználva a Besztercebányai és a Pozsonyi Kerületi Bíróságnak az 1948 előtti időszakot érintő különböző jogértelmezésen alapuló döntéseit, felszólította az érintett intézményeket, hogy állítsák le az említett időpont előtti időszakot érintő restitúciós igények teljesítését. Ezt a körlevelet, ahogy az közismert, az MKP által delegált államtitkár írta alá ugyan jóhiszeműen, de mégis ez vezetett személycseréhez e poszton.

Az ügyben állást foglalt a Legfelsőbb Bíróság jogtudorokból álló kollokviuma is, helyesnek ítélve a Pozsonyi Kerületi Bíróság joggyakorlatát, mely összhangban van az MKP jogértelmezésével. Mértékadó jogászi vélemény szerint a vitás kérdés ezzel megoldódott, nincs tudomásunk újabb, jogsértő besztercebányai döntésekről.

A mezőgazdálkodásra szolgáló közbirtokossági földeket egy 1949-es törvény a szövetkezetek tulajdonába juttatta. Restitúciós igénnyel itt is fel lehetett lépni a törvény által megszabott időpontig. Ott, ahol sikerült újjáalakítani a társulásokat és sikerült bizonyítani a tulajdonjogot, sikerült visszaszerezni ezeket a földeket. Ahol ez nem sikerült, ott maradtak a szövetkezet tulajdonában, így a csődeljárás folyamatában a csődbiztosoknak, sajnos, jogalapjuk van arra, hogy eladják. Megoldás lehet a restitúciós igények benyújtása időpontjának újbóli meghosszabbítása, de van rá példa, hogy a szövetkezet szimbolikus összegért átadta a földeket a később megalakult közbirtokosságnak. A csődveszélyt elkerülendő jó megoldás lehetne, ha a szövetkezetek átruháznák a tulajdonjogot a községekre, például a kifizetendő földadó ellenértékeként. Jellemző, hogy a szövetkezetek sok esetben nem is tudatosítják, hogy ez a föld az övék, és gyakran földbérletet fizetnek a Szlovák Földalapnak – mint ismeretlen tulajdonosú földek után.

A földtörvény kárpótlási rendelkezéseinek alkalmazása során – éppen a telepesek színrelépése miatt – kétféle eset állhatott elő. Ahol az állam konfiskált az eredeti magyar tulajdonostól és utána a telepestől is (az államosítás után), ott a földkiadásnál előnyben részesítették a magyar tulajdonost, a telepest pedig kárpótlási földdel vagy más módon kárpótolták. Ilyen duplicitás állt fenn olyan esetekben is, amikor az eredeti magyar tulajdont kikonfiskálták, a telepesét azonban nem. Ilyen esetben a telepesé maradt a föld, az eredeti magyar tulajdonost pedig lehetőleg ugyanazon kataszterben kárpótlási földdel, vagy – ha kérte – más módon kárpótolták. A kárpótlási földekhez mindkét esetben tulajdonjogot is kaptak. Ez volt az általános törvényből következő gyakorlat. Való igaz, hogy az előző kormányok idején a komáromi földhivatal mindent megtett a telepesek előnyben részesítéséért.

A telepesek kapcsán a külföldiek földtulajdonszerzését is érinti S. L. A hatályos törvények értelmében Szlovákiában külföldi magánszemély nem vásárolhat földet. Sem telepestől, sem mástól. ĺgy az államtól sem (az állam egyébként sem ad el földeket), tehát hajdani magyar föld külföldi kézre nem kerülhet. Külföldi vagy vegyes tulajdonú gazdasági társaság azonban vásárolhat, ha talál olyan (sajnos, akár magyar) magánszemélyt, aki azt neki hajlandó eladni. ĺgy aztán a tiltó rendelkezés társaságalapítással kijátszható. Ezt megakadályozandó pár héttel ezelőtt, javaslatomra, a földművelésügyi miniszter levélben fordult a pénzügyminiszterhez, hogy a most előkészületben levő devizatörvényben tegye lehetetlenné a külföldi vagy vegyes tulajdonú jogi személyek földtulajdonszerzését (a törvény első olvasat után van a parlamentben). Ha ez nem sikerülne, Magyarországhoz hasonlóan önálló törvényben kell ezt megtennünk. Még olyan áron is, hogy a hazai jogi személyek részére is lehetetlenné tesszük a földvásárlást. S. L. bevezetőjében, mivel szerinte ő nincs közel a tűzhöz, arra kér fel engem, hogy igazítsam ki, és tegyem tisztába kusza gondolatait. Remélem sikerült, de bevallom, hogy nem volt könnyű feladat, mert az összes, általa felvetett kérdésben olyan messze van az igazságtól, mint Marcelháza Tel-Avivtól. A legnagyobb tévedése az, hogy azért kell napirendre tűznünk a Beneš-dekrétumok kérdését, hogy visszaszerezzük a miattuk elkonfiskált magyar földeket. Ez az elmúlt tíz év alatt (egy-két elhúzódó bonyolult ügytől eltekintve) lega-lább 97%-ban a földtörvény restitúciós rendelkezései alapján sikerült. Hozzáértő, földügyekkel foglalkozó jogászok szerint legfeljebb 3%-ot tehet ki az a földterület, ahol a jogosultak valamilyen okból lekésték a földrestitúciós kérelmek benyújtásának határidejét. Más kérdés a kitelepítettek ügye, hisz csak csehszlovák állampolgár folyamodhatott kárpótlásért. Az ő esetükben S. L. is megelégedne egy nagyvonalú bocsánatkéréssel. Valószínűleg azért, mert jól tudja, hogy ők Magyarországon kaptak földkárpótlást, legtöbb esetben a külföld nyomására onnan kitelepített svábok földjeiből.A szerző a földművelésügyi minisztérium államtitkára