Mindent vissza?

 

Az első csoportot nevezhetjük irredentának, a másikat pedig gyűjtögetve garázdálkodónak. Két, egymással szöges ellentétben álló felfogásról van szó, amit azért fontos előre leszögezni, mert egy-egy ilyen szembenállás családon belül is képes megkeseríteni a szilveszter éjfélkor boldognak kívánt új év első napjait. Az első csoport tagjai a „mindent vissza!” jelszótól hajtva könyörtelen pragmatizmussal szállítják vissza a boltokba a célt tévesztett ajándékokat. Ha nincs meg a számla, képesek utólag elkérni az ajándékozótól (vagy a párjuktól kapott konyhai robotgép helyett másnap egyszerűen vetetnek maguknak egy divatos kabátot). Gyakran előfordul, hogy felindultságukban azokat az árucikkeket is visszaviszik becseréltetni, amelyeknek egyébként karácsony este még örültek. Például a zoknit.
 A másik csoport tagjai a megrögzött gyűjtögetők, akik a tejfölös poharakat és a sajtos dobozkákat is elraktározzák – jó lesz még valamire. Ők akkor sem fogják visszavinni a Horst Fox által reklámozott gyümölcsturmixgépet, ha tudják, hogy soha nem fogják bekapcsolni. Ezek a gyűjtögetők azért nevezhetők garázdáknak, mert életük során raktárt csinálnak a házukból-lakásukból, közben folyamatosan az az érzésük, hogy amit eddig összegyűjtöttek, még mindig kevés. Ők akkor sem fogják visszavinni az ajándék zoknit, ha három számmal kisebb, műszálas, és szorít a szára.
 Ajándékozni nem egyszerű feladat. Aki úgy áll hozzá, mint kellemetlen elintéznivalóhoz, hozzá se fogjon. Jó megoldás, ha a célt tévesztett ajándékokat tovább ajándékozzuk olyanoknak, akik örülnének neki. De abban sincs semmi rossz, ha egyszerűen kidobjuk. Miért fárasztanánk magunkat azzal, hogy őrizgetünk valamit, amiről tudjuk, hogy soha nem fogunk tudni mit kezdeni vele? Attól sem kell félni, hogy a célt tévesztett ajándékozó megsértődik. Mert hát, ugye, ha egy kicsit is ismerné azt, akit meg akart lepni, akkor olyasmit adott volna neki, aminek biztosan örül.