Mindent legázoló profit

Az utóbbi időben mintha kivirágoztak volna a részben állami kézben lévő, többnyire monopolhelyzetet élvező társaságok. A napokban sorra érkező hírek szerint rendre milliárdos osztalékokat fizetnek, vagyis vidáman csilingel az államkassza is. A sokszor nagyot mondó Pavol Rusko gazdasági miniszternek ez egyszer igaza volt, amikor tavaly, az idei állami költségvetés tervezetének elhúzódó, már-már holtpontra jutó koalíciós vitája során váratlanul körbetelefonálta a nagyvállalatokat, majd sugárzó arccal közölte: nem kell kicsinyeskedni néhány száz millió koronás kiadásokkal, mivel a félig állami társaságok idén jóval többet fizetnek be a közösbe. ĺgy is történt, a regionális áramszolgáltatók, a Transpetrol, a Slovak Telecom szép summával járul hozzá a költségvetési hiány mérsékléséhez. Ám teljesítményük eltörpül a Szlovák Gázművek produkciója mellett, amelynek tegnapi közgyűlésén bejelentették: a tavalyi, adózás utáni 21,6 milliárd koronás nyereségükből 19,3 milliárdot osztalékként szétosztanak a részvényesek között. A közel 22 milliárd korona hazai viszonylatban döbbenetesen jó eredmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a társaság forgalma viszont időközben visszaesett. A gázművek által kitermelt pénzeső láttán nemcsak a gázárak emelkedése miatt aggódó polgárok kapják fel a fejüket, hanem a többi jelentős hazai magáncég is. A legnagyobb vállalatokat tömörítő Klub 500 szervezet tegnap sajtóközleményben berzenkedett az extraprofit láttán. Tibor Gregor igazgató szerint a gázművek túl nagy nyereségkulccsal dolgozik, amit az tesz lehetővé, hogy az ágazatban nincs versenyhelyzet. A kirívóan jó teljesítményt értékelve a szervezet hirtelen szociális húrokat kezdett el pengetni, amikor is azt állítja: a nyereség maximalizálása nem mehet a többi vállalkozó és a lakosság rovására. Szép gondolat. Kár, hogy csak akkor jut az eszükbe, amikor közülük valamelyikükkel túlságosan is elszalad a ló. Az ügy kapcsán három dolgot érdemes megjegyezni. Az egyik, hogy a fogyasztói gázárakat állami, ráadásul függetlennek mondott árszabályozási hivatal állapítja meg, a társaság tehát a központilag meghatározott játékszabályok szerint mozoghat. A másik tényező: a társaságnak az uniós jogszabályok értelmében le kell választania a szállítással és terjesztéssel kapcsolatos tevékenységeit. Erre, a némi versenyhelyzetet teremtő lépésre nálunk 2006-ban kerül sor. Végezetül elgondolkodtató: a forgalmához mérten valóban óriásit kaszáló gázművek miért nem keltette fel a Slovnaft esetében annyira harcias pénzügyminisztérium figyelmét. Lehet, a pénzügyérek adókommandói a Slovnafttal ellentétben azért nem nyüzsögnek a félig állami cégben, mert a csodálatos nagyságú profit minden második koronája az állam bácsi zsebébe vándorol?