Mindenkire vonatkozó törvény

Úgy gondolom, egy esetben sincs igaza. A gazdasági és szociális helyzet bizonyos régiókban és bizonyos társadalmi rétegek esetében valóban nem könnyű, ám az elmúlt időszakban – csakúgy, mint napjainkban – épp az MKP (volt) az, amely a legnagyobb felelősséggel politizál(t). S ha az MKP politikusai elhanyagolták volna a Thália Színházat, nem tudom, hogyan épült volna fel az elmúlt évtized egyedüli új szlovákiai színháza, a Márai Stúdió.

Mivel az írás személyemet is érinti, engedtessék meg elmondanom, hogy a színház iránt mindig is nagy tisztelettel viseltettem, a színházat az emberi civilizáció egyik csúcsának tartottam. Rendszeres színházlátogató vagyok, a szlovákiai politikusok közül talán én jártam a legtöbbször a Tháliában is. Tisztelem és szeretem a művészek munkáját, magam is hozzájárultam ahhoz, hogy a Thália a szlovákiai színházak közül a legtöbb pénzt kapta az elmúlt öt évben fejlesztésre.

Biztosítani szeretném az írás szerzőjét arról is, hogy a színház finanszírozásáról is van némi ismeretem. A birtokunkban van például egy olyan pénzügyi ellenőrzés jegyzőkönyve, amely azt mondja, hogy a színház minden ellenőrzött területen megsértette a pénzügyi szabályokat. És itt a baj, kedves Petrik úr. A Thália Színház fenntartójától, a Kassa Megyei Önkormányzattól ez évre is tisztességes költségvetést kapott. A villanyra és fűtésre szánt pénzt azonban elköltötték tájolásra. Félreértés ne essék, tájolásra szerintem is szükség van, ám ahhoz kell szponzorokat szerezni, nem pedig a fűtés és a világítás költségeinek kifizetéséhez. A központi kormány a költségvetési szabályozók értelmében ilyen célra nem is adhat támogatást, az a fenntartó kötelessége. Elképzelhető és helyes lenne Ön szerint egy olyan modell, amely szerint – mondjuk – egy kórház igazgatója a nyáron vesz egy értékes műszert, november-decemberben pedig azzal fenyegetőzik, hogy kikapcsolja a fűtést-világítást, ha valaki nem fizeti ki a hiányát? Az iskolaigazgató számára is népszerűbb feladat lenne elvinni a diákokat nyáron a fűtésre és villanyra szánt pénzen táborba, s november-decemberben pluszpénzt kérni a hiányzó összeg megtérítésére. S a kisnyugdíjas miért ne költené el ilyen filozófia alapján a nyugdíját 20 nap alatt, s a maradék időre pluszpénzt kérne a kormánytól, mert neki is élnie kell?

Nem kell különösebben hangsúlyoznom, remélem, hogy az ilyen módszer, nemcsak hogy elfogadhatatlan, de nem is működhet. A kormány nem nyomja a pénzt, ha egy területre nagyobb összeget ad, az máshol törvényszerűen hiányozni fog. A törvények és szabályozó normák mindannyiunkra vonatkoznak, egy társadalom csak így működhet. S a sokat emlegetett európai normák azt mondják, hogy ahol többször és rendszeresen megsértik a szabályokat, ott a felelősök cseréjével kell kezdeni a gyógyulási folyamatot.

A szerző miniszterelnök-helyettes

A hatalom nemzetisége?

Nem szívesen keveredem olyan vitába, amely sehová sem vezet. Petrik Szilárd írása színészeink elkeseredett hivatástudatát tükrözi, amelyen talán én lepődtem meg leginkább – tudtam, hogy szívükön viselik a színház sorsát, ám nem gondoltam, hogy ennyire. Az elkeseredettség nem valaki ellen irányul, hanem a közös cél érdekében, a szlovákiai magyar kultúra szolgálatáért emeli fel szavát.

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr.

A „tháliások” közül senki sem vitatja eddigi pozitív szerepét színházunk támogatásában. Egyéb foglalatosságai mellett azonban mindennapi problémáinkkal, a szlovákiai magyar kultúra és ezen belül a kassai Thália Színház nyomorúságával csak felszínesen állt módjában foglalkozni. Ez egyébként egy jól működő államban nem feltétlenül ilyen magas tisztségben dolgozó politikus feladata kell legyen. Hogy kié? Minderre választ adhatna a mindössze öt éve várt törvény, amely a Szlovákiában élő nemzetiségek kultúrájának finanszírozásáról szólna. Ennek a kidolgozása 1998 óta folyamatosan ott található a kormány törvényalkotási tervében és az MKP programjában. Ez a jogszabály adhatna választ arra is, hogy ki sérti meg a törvényt: az, aki nem biztosítja az itt élő magyar nemzetiségű adófizetők részére azt, hogy befizetett adójuk megfelelő hányada a szlovák nemzet fiaihoz hasonló szinten kerüljön vissza azokhoz, akiket illet, vagy az, aki megpróbálja ezt a hiányosságot bármilyen eszközzel mérsékelni, s fenntartani az általa vezetett intézmény működőképességét.

Én nem szeretnék azon sem vitatkozni, hogy a Kassa Megyei Önkormányzat sok vagy kevés pénzt adott számunkra erre az évre. Egy megye szempontjából minden bizonnyal eleget. Hogy össz-szlovákiai szempontból mennyit, azt azonban ítélje meg a kedves olvasó:

1991-ben – ez volt a kilencvenben önállósult Thália Színház első önálló költségvetési éve – működtetési költségekre és művészi tevékenységre állami támogatásunkból 3 millió 201 ezer korona jutott. 2003-ra ez az összeg 879 ezer koronára csökkent. Ez bizony csak a negyede a korábbinak, nem beszélve a 12 év alatti 169,5%-os inflációról. Ebből az összegből bizony semmiféle tájolásra nincs lehetőség. Nézzünk azonban egy másik adatot. Amíg a szlovákiai színházak 2002-ben összesen 757,6 millió korona költségvetési támogatást kaptak, addig a két magyar színház ebből mindössze 28 millióval részesült. Ebből a Thália Színház kevesebb mint tíz milliót kapott. Az igazán érdekes azonban az, hogy amíg egy szlovákiai állampolgárra az elmúlt évben 140,84 korona színházi támogatás jutott, addig ezen belül egy magyar nemzetiségűre csak 54,65 korona, ami az országos átlag 38,8%-a. Ha ezt az elosztást felelős MKP-vezetők megfelelőnek tartják, akkor valami nagyon nincs rendben.

Ha valaki megvizsgálná, hogy művészi tevékenységre és tájolásra milyen forrásból merítettünk az év folyamán, világossá válna, hogy ezekre a célokra kizárólag szponzori és egyéb támogatások, valamint saját bevételeink jutottak. Az állami támogatás a béreket biztosította, de távolról sem fedezte a rezsiköltségeket – tehát a villany-, gáz-, fűtésszámlát, stb. Azt pedig szintén nem lehet a színház számlájára írni, hogy egyes részleteiben a nem túl jóra sikeredett, 2001-ben elfogadott törvény kizárja a magyar színházakat a közvetlen állami támogatás lehetőségeiből, s ez nem teszi lehetővé az olyan „takarékoskodást”, amely például a kassai (szlovák) Állami Színháznak az elmúlt év végén 18,5 milliós kiegészítő támogatást biztosított.

Apropos! Ha valaki megvizsgálná... Minden bizonnyal megvizsgálja! Hiszen eddig minden szlovákiai „hatalom” ha a színház mindenkori vezetőjét meg akarta bélyegezni, a törvénysértés vádjához nyúlt. Ehhez elegendő egy megfelelően irányított ellenőrző különítmény, és készen vannak a bizonyítékok. ĺgy történt ez 1971-ben a normalizációs időszakban, 1995-ben mečiarék idején s ha jól sejtem, most is ez következik.

István király az egyik róla szóló drámában azt kérdezi: „Van-e a hitnek anyanyelve?”

Én azt kérdezem: Van-e a hatalomnak nemzetisége? Ki-ki válaszoljon lelkiismerete szerint.

Kolár Péter, a Thália színház igazgatója