Min múlik az életérzés

Szinte nincs gazdasági elemzés, amely ne arról szólna, hogy 2002 sikeres év volt Szlovákia számára. Emelkedtek a reálbérek, a munkanélküliség valamelyest csökkent, az országban az előző évinek a többszörösét fektették be külföldiek, a háztartások többet fogyasztottak, az árak meg alig emelkedtek. Ezekben az eredményekben, persze, része volt a választásoknak is, amelyeknek köszönhetően 2002-ben elmaradt az energiaárak emelkedése, és a kormány ott osztogatott, ahol tudott. Egészében véve főképp makroökonómiai szempontból volt elviselhető az év. Erősíti a derűlátást, hogy az országot már végleg meginvitálták a NATO-ba és az EU-ba, kiszámíthatóbb távlatot nyitva meg ezzel Szlovákia előtt. Ezek olyan tények, amelyeket minden józanul gondolkodó elismerően nyugtáz. Azonban makacsul érvényesülnek azok a gazdasági tények is, amelyek arról vallanak, hogy a lakosság vásárlóereje még mindig nem érte el az 1990-es fordulat előtti szintet, hogy az OECD-tagországok közt a munkanélküliség valószínűleg még évekig nálunk lesz a legmagasabb, hogy a tavaly elmaradt áremelések hatását holnaptól már dupla adagban érzékelhetjük. Az eddig elmaradt, de tovább már kétségtelenül nem halasztható reformok által kikényszerített megszorítások következményeit főképp a lakosság kedvezőtlen anyagi helyzetben levő rétegei érzik meg a leginkább. Tény, hogy még egy gazdaságilag erős ország kormányának sem könnyű viszonylag fájdalommentesen végrehajtani valamely reformot. Az is tény, hogy Szlovákiának még jócskán van tennivalója, hogy gazdaságilag erős országnak mondhassa magát. ĺgy megalapozottan állítható, hogy egyelőre többen lesznek azok, akik a reformok negatív hatásait nyögik, mint azok, akik nyugodt lélekkel állíthatják: amit elértek, a reformoknak köszönhetik. És ez esetben nem azokra gondolok, akik a fordulat utáni évek kaotikus gazdasági meg jogi helyzetét kihasználva saját szempontjukból eredményesen halásztak a zavarosban, akik jogszerűen, de etikátlanul gyárakat privatizáltak fillérekért, s akik közül jó néhányan esetleg tízezreket költenek arra, hogy privát tűzijátékkal köszöntsék az új esztendőt. Azokra a kis- és nagyvállalkozókra gondolok, akik nem utolsósorban a reformoknak, az egyértelmű törvényeknek meg az Európai Unióban honos gazdasági szabályok mind gyakoribb itthoni érvényesítésének is köszönhetően mindig és minden körülmények között átlátható gazdálkodást folytatnak, akik nem űznek sportot az adóhivatal átveréséből, akik legfontosabb feladataik közé sorolják a munkahelyteremtést. A legfontosabb, persze, az lenne, ha az új évben a kormány nem engedné meg a legszegényebbek helyzetének további látványos romlását. Az életérzés egyelőre még az anyagi helyzet által meghatározott nézőpont kérdése.