A repülőtérről metróval a vi-dámparkba – összegezve az ígéreteket valahogy így feste-nének a romániai nagyváro-sok, csak az istenadta nép válassza meg a legnagyobbat ígérő polgármesterjelöltet.Teljesíthetetlen ígéretekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet egyes polgármesterjelöltek a romániai v
Merjünk nagyot ígérni
A repülőtérről metróval a vi-dámparkba – összegezve az ígéreteket valahogy így feste-nének a romániai nagyváro-sok, csak az istenadta nép válassza meg a legnagyobbat ígérő polgármesterjelöltet.
Teljesíthetetlen ígéretekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet egyes polgármesterjelöltek a romániai választási kampányban, miután a választási törvény megfosztotta a kampánystábokat korábbi eszközeik jelentős részétől.
Az élénk képzelőerővel rendelkező jelöltek ötleteiről az Adevarul.ro című portál közölt országos összeállítást. A lap szerint a nagyotmondás bajnoka Constatin Telegan, a Liberális Szövetség galaci (Galati) polgármesterjelöltje, aki a Duna alatt építendő alagúttól az ötezer eurós szociális lakásokig, nemzetközi repülőtértől egy nagy nyugati autógyár letelepítéséig mindent megígért a város lakóinak, ha őt választják a városháza élére. A lap szerint azonban az is nehezen hihető, hogy a szociáldemokraták által támogatott kolozsvári polgármesterjelölt metrót építene az erdélyi városban, vagy az, hogy az olténiai Calarasiban Délkelet-Európa legnagyobb vidámparkjának felépítésével fogják felszámolni a mélyszegénységet.
A fantáziadús választási ígéretek megvalósításának nem csak a települési költségvetés szab határt, sokszor jogi szempontból is megkérdőjelezhetőek vagy egyszerűen értelmetlenek: egy brailai jelölt ötezer lejes (mintegy 1160 eurós) bírsággal sújtaná azokat, akik a kóbor kutyákat etetik, egy konstancai (Constanta) jelölt pedig a város szélére költöztetné a szegénynegyedet. Temesváron az egyik liberális jelölt azzal próbál az autósok kedvében járni, hogy a parkolási díjak eltörlését ígérte a túlzsúfolt nagyvárosban.
A félidejéhez érkezett romániai helyhatósági választási kampány túlzásait a témával szintén foglalkozó Hotnews.ro hírportál a törvényi tiltásoknak tulajdonítja. Az internetes újság szerint azért látni annyi eredetinek szánt, de valójában kínos plakátot a városok utcáin, mert a tavaly elfogadott választási törvény betiltotta az óriásplakátok, hangosbemondók és kivetítők használatát, valamint a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítását, így az eszköztelenül hagyott kampánystábok a „kreativitásukkal” próbálnak egymásra licitálni.
Romániában június 5-én választ polgármestereket, helyi és megyei tanácsokat az ország több mint 18 millió szavazópolgára. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.