Mennyire lesz fertőző a fizetésképtelenség?

A kiút egyelőre nem látható: a kormányzat törekvése a pezo elértéktelenedésének megakadályozására tovább ronthatja a helyzetet – és a kilábalás külső támogatottságát egyaránt. Argentína hivatalosan is bejelentette, hogy képtelenné vált 155 milliárd dolláros külső államadósságának visszafizetésére: a négy éve recesszióban levő argentin gazdaság a romló külgazdasági feltételek közepette, a tömeges pénzkimenekítés miatt lecsökkent devizatartalékaival már nem tudja visszafizetni esedékes adósságait. Ez a világgazdaság történetének legnagyobb „szuverén” (azaz: állami) fizetésképtelensége. Az argentin válság alapvető oka az elmúlt évtized gazdaságpolitikájában, illetve a gazdaság reálteljesítményének meg nem felelő monetáris és fiskális politikában rejlik. A kilencvenes évek elején rögzített 1 dollár = 1 pezo árfolyam sikerrel szolgálta az infláció letörését – mindaddig, amíg a GDP éves átlagos növekedési üteme (1991 és 1998 között) meghaladta az 5 százalékot s a költségvetési politika szigora megfelelt az árfolyamrendszer követelményének. Miután azonban az államháztartás éves hiánya elérte a GDP 40 (!) százalékát, a rögzített árfolyam már a külső versenyképesség növelésének – de legalábbis fenntartásának – gátjává vált. Amikor Brazília – az általános pénzügyi válság elkerülése érdekében – 1999 januárjában 30 százalékkal leértékelte nemzeti valutáját, drámai helyzetbe hozta az argentin gazdaságot: a brazil termékek versenyképessége drámaian nőtt az argentin piacon (ahova a brazil kivitel nem kevesebb mint egyharmada irányul), s kiszorította az argentin árukat az észak- és dél-amerikai piacok jelentős részéről. A 2000 januárjában hivatalba lépett új kormány ugyanakkor nem lehetett képes a gazdaság stabilizálására – mert belpolitikai helyzete törékeny volt és mert kötötték választási ígéretei. Az argentin gazdaság így 1998–99 óta gyakorlatilag nem reagált sem a körülötte romló viszonyokra, sem a belgazdasági helyzet drámai romlására. A legfontosabb kérdés az, mennyire terjedhet tovább a válság („mennyire lesz fertőző az argentin fizetésképtelenség?”). A kilencvenes évek regionális válságai (Mexikó 1994–95, Délkelet-Ázsia 1997/ 98, Oroszország 1998) nem okoztak súlyos kárt a világgazdaság egészének, nem bizonyultak „fertőzőnek”. 2001 és 2002 fordulóján nem ez a helyzet: a világgazdaság három erőközpontja közül kettő, nevezetesen az USA és Japán kifejezetten recesszióban van, az Európai Unió várható növekedési teljesítménye pedig alig-alig pozitív (2002-ben jóval egy százalék alatt marad majd). Exportnövekedéssel tehát Argentína aligha lábalhat ki jelenlegi recessziójából, s fizetési mérleg problémáit sem igen oldhatja meg ezzel az eszközzel – hiszen legfontosabb exportpiacain, az USA-ban és az Európai Unióban 2002-ben nem számolhat jelentős importnövekedéssel. A nemzetközi pénzügyi rendszert különösen súlyosan érintette szeptember 11-e: a magánbefektetők csak a New York-i Tőzsdéről 12,65 milliárd dollárt vontak ki a részvényalapokból és 29,5 milliárdot a befektetési alapokból; a biztosítótársaságok történelmük legnagyobb kártérítését kényszerülnek kifizetni 2002-ben, a kereskedelmi bankokat – mindenekelőtt az észak-amerikai kereskedelmi bankokat – pedig éppen az argentin hitelátütemezés fogja meggyöngíteni, miután 12–18 hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy kiheverje a terrortámadás nyomán csökkent hitelfedezet-csökkenését. Argentína tehát nem számíthat a nemzetközi pénzügyi rendszer nagyvonalúságára – a mai helyzetben erre semmi esély. A neoliberális – a „mainstream” – közgazdaságtan egyik nagy gyakorlati sikereként szereti emlegetni, hogy Latin-Amerika a nyolcvanas évek „elvesztegetett évtizede” után, a chicagói iskola tanácsait megfogadva, úgymond, végleg kiemelkedett a gazdasági-társadalmi elmaradottságból, perifériális helyzetéből. Az 1994-95-ös mexikói pénzügyi válságot az IMF villámgyorsan megszervezett 50 milliárdos hitelcsomagja viharos gyorsasággal elsimította. Most azonban a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság négyéves recesszió után vált fizetésképtelenné. Egy újabb kérdés a várható adósságátütemezéssel kapcsolatban merül föl. Nem kérdéses, hogy az átütemezésre sor kerül, hiszen ellenkező esetben tönkremennének az Argentínának hitelező bankok! A jelenlegi argentin adósságválság egyik jellegzetessége, hogy – a kilencvenes évek tendenciáinak megfelelően – a hitelezők döntően magánbankok. A bankok szeretik bebiztosítani magukat és többszörös fedezetet igényelni a hitelezőktől. De kit terhel a felelősség a felelőtlen hitelfolyósításért? Ha nem ütemeznék át az argentin adósságokat, tönkremenne a neki hitelező bankok jelentős része, ami magával ránthatná a nemzetközi bankrendszer jó részét. Az adósságok átütemezése tehát „az egész nemzetközi pénzügyi rendszer érdeke”. Mégis megválaszolatlan marad egy kérdés: a bankoknak miért nem kell soha felelősséget vállalniuk felelőtlen hitelkihelyezéseikért?A szerző a Népszava munkatársa