A választási eredmények közzététele óta a diplomáciai szalonoktól kezdve a „kocsmahivatalokig” sok ezer fórumon elhangzott ez a kérdés: Miért jó nekünk, hogy Szlovákia kormányát majd politikailag közeli rokonságban álló pártok alkotják?
Mellébeszélés nélkül
Ugyanakkor a szlovákiai politikai kultúra alakulása szempontjából is nagy jelentőségű, hogy a kormánykoalíció mostantól sokkal homogénebb lesz az előző négy évben kormányzó pártszövetségnél. Ennek a politikai sokszínűségből következő gyengéi a kormányzás első napjaitól megmutatkoztak. Vészjósló, amikor valamely koalíció egy vagy több pártja lépten-nyomon felhánytorgatja, hogy a kormányzásban való részvétellel voltaképpen feláldozta magát úgymond a haza érdekeinek oltárán. Képviseleti demokráciában, politikai váltógazdaság viszonyai között van valami penetráns mellébeszélés az ilyen érvelésben. Erkölcsromboló, ha az így érvelők ráadásul szemmel láthatóan élvezik is a hatalomgyakorlást. Két baloldali párt 1998 és 2002 között szeretett az önfeláldozó politikai erő szerepében tetszelegni.
Mindkét irányban eljátszották ezzel a becsületüket. Azoknak, akik egykor rájuk szavaztak – mert hitték róluk, hogy a bérből és fizetésből élők érdekeit fogják képviselni – csak egy pillantást kell vetniük az SDĽ és az SOP törvénymegszavazási magatartására, és máris megnyugszik a lelkiismeretük, amiért a voksolás napján most elpártoltak. Ugyanakkor a két baloldali párt koalíciós partnerei sem teljesen légből kapottan állítják, hogy az SDĽ és az SOP számos olyan kezdeményezést meghiúsított, amelyet egy csupa jobboldali erőből álló végrehajtó hatalom simán véghezvitt volna.
A politikai egyneműség hiánya eddig kiváló alkalmat adott a mellébeszélésre. Ennek az lett a következménye, hogy a választók előtt a baloldal teljesen hitelét vesztette, a jobboldal pedig még a teljesíthető ígéreteit is csak félig-meddig teljesítette. A jobboldaliként számon tartott „macska” e szövetségben az ugatás művészetét volt kénytelen tanulni, a baloldaliként ismert „kutya” pedig a nyávogást próbálta (még felemásabb eredménnyel) gyakorolni. Lehet, hogy csak több cikluson keresztül sikerül kétpólusúvá tenni a szlovákiai pártstruktúrát. A folyamat azonban most legalább megkezdődhetett...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.