Mellébeszélés nélkül

A választási eredmények közzététele óta a diplomáciai szalonoktól kezdve a „kocsmahivatalokig” sok ezer fórumon elhangzott ez a kérdés: Miért jó nekünk, hogy Szlovákia kormányát majd politikailag közeli rokonságban álló pártok alkotják? A megkérdezettek többségének válasza egyértelműen arra utal, hogy a voksolás végkimenetele NATO-, illetve EU-tagságunk megkönnyítése okán minősíthető kedvezőnek. Ez kétségtelenül igaz, hiszen a két nemzetközi szervezetbe jutásunk dönti el, kontinensünk hátsó udvarának széléről a fejlett világ felé teszünk-e egy nagy lépést, vagy a politikailag és gazdaságilag cseppfolyós halmazállapotú régiók felé.

Ugyanakkor a szlovákiai politikai kultúra alakulása szempontjából is nagy jelentőségű, hogy a kormánykoalíció mostantól sokkal homogénebb lesz az előző négy évben kormányzó pártszövetségnél. Ennek a politikai sokszínűségből következő gyengéi a kormányzás első napjaitól megmutatkoztak. Vészjósló, amikor valamely koalíció egy vagy több pártja lépten-nyomon felhánytorgatja, hogy a kormányzásban való részvétellel voltaképpen feláldozta magát úgymond a haza érdekeinek oltárán. Képviseleti demokráciában, politikai váltógazdaság viszonyai között van valami penetráns mellébeszélés az ilyen érvelésben. Erkölcsromboló, ha az így érvelők ráadásul szemmel láthatóan élvezik is a hatalomgyakorlást. Két baloldali párt 1998 és 2002 között szeretett az önfeláldozó politikai erő szerepében tetszelegni.

Mindkét irányban eljátszották ezzel a becsületüket. Azoknak, akik egykor rájuk szavaztak – mert hitték róluk, hogy a bérből és fizetésből élők érdekeit fogják képviselni – csak egy pillantást kell vetniük az SDĽ és az SOP törvénymegszavazási magatartására, és máris megnyugszik a lelkiismeretük, amiért a voksolás napján most elpártoltak. Ugyanakkor a két baloldali párt koalíciós partnerei sem teljesen légből kapottan állítják, hogy az SDĽ és az SOP számos olyan kezdeményezést meghiúsított, amelyet egy csupa jobboldali erőből álló végrehajtó hatalom simán véghezvitt volna.

A politikai egyneműség hiánya eddig kiváló alkalmat adott a mellébeszélésre. Ennek az lett a következménye, hogy a választók előtt a baloldal teljesen hitelét vesztette, a jobboldal pedig még a teljesíthető ígéreteit is csak félig-meddig teljesítette. A jobboldaliként számon tartott „macska” e szövetségben az ugatás művészetét volt kénytelen tanulni, a baloldaliként ismert „kutya” pedig a nyávogást próbálta (még felemásabb eredménnyel) gyakorolni. Lehet, hogy csak több cikluson keresztül sikerül kétpólusúvá tenni a szlovákiai pártstruktúrát. A folyamat azonban most legalább megkezdődhetett...