Mel Gibson a felebaráti szeretet nevében perel

A mélyen katolikus színész-rendező beperelte Észak-Amerika legnagyobb mozihálózatát, amely szerinte nem fizette ki A passió bevételei után neki járó százalékot.

A mélyen katolikus színész-rendező beperelte Észak-Amerika legnagyobb mozihálózatát, amely szerinte nem fizette ki A passió bevételei után neki járó százalékot.

Gibson több mint 40 millió dollárt követel a Regal Entertainment nevű cégtől, miután vádjai szerint a vállalat nem utalta át a filmes Icon nevű cégének járó részesedés teljes összegét. A hétfői napon egy Los Angeles-i bíróságra beadott kereset szerint a Regal megszegte abbéli ígéretét, mely szerint a "stúdiós normáknak" megfelelően fizet a James Caviezel főszereplésével leforgatott film után.

A hollywoodi szakzsargon annyit tesz, hogy az Icon az összes jegybevétel 55%-át kapta volna meg, azonban a mozilánc csupán 34%-ot fizetett ki. Mivel A passió csak az USA-ban és Kanadában 370 millió dolláros bevételt generált, a hiányzó százalék tekintélyes summát tesz ki. A Regal egyik szóvivőjét felkereste a Guardian című brit napilap, ő azonban csupán annyit mondott, a cég rendelkezései szerint nem beszélnek üzleti gyakorlatukról.

A Jézus életének utolsó 12 óráját bemutató film 25 millió dolláros költségét Gibson saját zsebéből fizette ki, s a befektetett összeg már a bemutató napján csaknem megtérült, A passió ugyanis 19,2 millió dollárt gyűjtött be aznap.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?