Megy a gőgös

se Vácra, se Sopronba. Se oda, se vissza. Vagy megy helyette busz, vagy az sem. Mindenki mást mond, mindenki mást ír, és mindenki mást hall. (Valahogy úgy, mint a szupermarketekben: minden van, csak az nincs, amit keresel.)

Az emberek indulnának munkába, orvoshoz, iskolába, rokonhoz, ahová az érdekük vagy a szívük húzza. A kedveshez, például. Nem az én ügyem, mondhatnám itt, Pozsonyban, kényelmesen hátradőlve, ha nem kellett volna éppen a napokban Budapestre utaznom, amikor beütött a vasutassztrájk. Ami megszokott jelenség, hiszen legalább egy évszázada így szorongatják a munkavállalók a munkáltatókat, ha azok szűk?mar?kúak, és nem becsülik meg a munkájukat. Egyszóval, a sztrájk legitim eszköz. Időnként Párizs is eldugul, de ott legalább tudni, hogy el van dugulva. Ha sztrájk, akkor leáll az élet, és nincs agyalás. Aztán vagy megegyeznek, vagy nem. Ott a sztrájk a bérekről szól, nem a politikáról. Itt meg felforrhat az ember kezében a telefon, lefagyhat a számítógép, akkor sem tud meg semmit. Se híradóból, se teletextről. Sem a MÁV, sem a MÁV-Start honlapjáról.

Hírfoszlányok, áthallások, álhírek röpködnek, csak azt nem tudja senki megmondani, eljutok-e nemzetközi gyorssal a székes fővárosba, és főleg, vissza tudok-e jönni onnan.

Kedden azt hallom, járnak az IC-k. Szerdán azt, hogy állnak a határon. Nézem a buszokat. A szlovák fővárosból a magyar fővárosba 1 autóbusz jár naponta, délelőtt indul. Budapestről Pozsonyba szintén 1 darab, az meg éjjel indul, hajnali háromkor érkezik. Ugyanannyi, mint mondjuk Szófiába vagy Kijevbe, a schengeni határokon túlra. Bezárult a kör, ülök a fenekemen, és azon agyalok, meddig lesz működőképes Magyarország, esetleg tippelhetek, mikor mossák fel vele a padlót.

A sztrájkosdi, mondják, a március eleji népszavazásig fog tartani, ami falra hányt borsó lesz amúgy is. Addig nézhetem az előadást: a MÁV a sztrájktörők „készségét” díjazza, a szakszervezet pedig az eladott Cargo utáni bevételt szeretné osztogatni. Egyiket a gőgös baloldal, másikat a gőgös jobb tolja maga előtt, miközben a nép topog a peronon, és valami európai csatlakozásban reménykedik.

Majd elmegy vizitdíjról népszavazni, miközben dobozdíjat fizet, és még mindig nem látja, hogy kollektíven, az egész vonalon átverik.