Megmaradásunk záloga anyanyelvünk használata írásban és szóban is

Az utóbbi időben egyre több publicitást kap anyanyelvünk – identitásunk megőrzésének legfontosabb eleme – használata az élet olyan területein, melyre a hatályos törvények lehetőséget adnak. Az MKP programtézisei is tartalmazzák anyanyelvünk hasz?nálatának kiszélesítését a közélet és a hivatalos érintkezés területén, szóban és írásban egyaránt. Egy biztos: ezek az aggodalmak helyénvalóak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy anyanyelvünk használata az élet sok területén visszaszorul. A rendszerváltás után egyetlen világos törvény született nyelvünk használata területén. Ez pedig az 1994-ben jóváhagyott ún. táblatörvény. Ennek 4. paragrafusa kimondja: „Az államigazgatási szervek kötelesek megjelölni a községeket ennek a törvénynek az értelmében”. Vagyis, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, ott a megjelölést kötelezővé teszi. Az említett negatív hatásokat a kisebbségi nyelvek hivatalos érintkezésben való használata területén nagyban befolyásolta az 1990-ben elfogadott nyelvtörvény, mely nekünk, szlovákiai magyaroknak kevesebb jogot adott, mint az 1989 előtti állapotok. Elismerte ezt az egyik szlovák képviselő is (František Mikloško), aki úgy fogalmazott: „Az 1990-es hivatali nyelvhasználatról szóló törvény olyan kevés jogot adott, hogy annál kevesebbet már nem lehet. A gyakorlati alkalmazás kérdése lesz, hogy a most elfogadott törvény mire elég.” Hát igen, néha még ők is elismerték, hogy fából vaskarikát adtak nekünk. Olyan jogokat (?) vagy inkább kifelé jól mutató gesztusokat, melyek gyakorlati kivitelezése, megvalósítása a jelenlegi jogi viszonyok közt csaknem lehetetlen, néha inkább „zűrzavart” okoznak. Mivel ezek nem kötelező jelle?gűek, inkább ajánlások, végrehajthatóságukhoz nincs is kellő magyarázat az államigazgatási szervek részéről, ezért hogy ki vagy kik miért lennének felelősek, legfeljebb csak az égiek tudják. Az önkormányzatok (helyi) által kiadható határozatok mintáját 1999-ben elkészítették (Kvarda József és Gyuricsek Piroska), és egy kiadványban közzé is tették. Hogy ezeket alkalmazzák-e a gyakorlatban? Nem nagyon tudni, vagy az ezzel kapcsolatos információ nagyon kevés. Helyi szinten vannak próbálkozások, fellángolások, egy-egy példás részeredmény, de a teljes kibontakozást rengeteg tényező hátráltatja. Talán a legnagyobb az, hogy a szlovákiai magyarság nyelve jelenlegi állapotában alkalmatlan közigazgatási és jogi használatra. Ezért is minél előbb meg kell(ene) alkotni nyelvünk „szaknyelvét”. Így ki lehetne adni a törvényeket egyéb, szakmai és tudományos kiadványokat kisebbségünk nyelvén, mely által közösségünk jogtudata is gyara?pod(hat)na. Pozitív elmozdulás ebben az irányban a Gamma nyelvi iroda létrehozása, mely eddig is nagy szolgálatot tett az itteni magyarság nyelvének kodifikálására. A kétnyelvű megjelölések területén Dél-Szlovákiában a helyzet inkább elszomorító, mint biztató. Szaporodnak az áruházak, vállalkozások, de megnevezéseik, információik majdnem mind államnyelven olvashatóak. Ezen változtatni kell(ene). Annál is inkább, mert önkormányzatainkban, iskoláinkban a kulturális élet területén sokan dolgoznak olyanok, akiknek nem közömbös anyanyelvünk további sorsának alakulása, és sokat tesznek azért, hogy nyelvünk ne csak megmaradjon, gyarapodjon is. Sajnos, vannak közöttünk olyanok is, s nem kevesen, akik közömbösséggel viseltetnek nyelvünk jelenlegi jogállását illetően. Ezekre lehet legjobban hatni az államnyelven való jobb érvényesülés verziójával. De azért ne okoljuk őket, hogy nem nagyon akarnak élni azzal a kevés lehetőséggel, melyet a törvények biztosítanak. Olyan kevés információ jut el a közemberhez, néha még az is ködösített formában, hogy maga tartásukon nincs is mit csodálkozni. Ezen is javítani kell(ene), sokkal nagyobb információs kampányt szervezni a lehetőségekről. Egyik ilyen fontos lehetőség az anyanyelven való tanulás. Mint az előbb említettem, Dél-Szlovákiában kétnyelvű?ség kell hogy érvényesüljön. Világosan meg kell fogalmazni elvárásainkat és kinyilvánítani azokat. Ettől még a Szlovák Köztársaság és annak jogi rendje nem dől össze. De nemcsak kinyilvánítani, hanem az ehhez való nyelvi és jogi állapotot is megteremteni úgy, hogy az megfeleljen a szakmai és jogi állapotoknak a jelen kor igényei szerint. Amíg ez megvalósul (t), addig továbbra is marad a jelenlegi helyzet.

Egységesíteni kellene, lehetne nyelvünk használatát a helyi közigazgatásban úgy, hogy a polgármesterek megbeszélnék és meghatároznák, mi is az a minimum, mely elfogadható Dél-Szlovákia területén. A meglevő formanyomtatványokról is lehetne beszélni. A lehetőségek adottak. Hogy hogyan használjuk ki azokat, csak rajtunk múlik. Ne feledjük, „nyelvében él a nemzet”. Nagyon jól tudják ezt mások is. Azért is hagytak jóvá számunkra ilyen nyelvtörvényt. Tudják ők nagyon jól, mit csinálnak. Tíz év óta ötvenezerrel vagyunk kevesebben magyarok!

Németh Géza, Alistál