Mégis, kinek az embere?

A magas munkanélküliséggel sújtott térségben a tavalyi helyhatósági választásokon közel kétszáz, pártoktól függő és független jelölt szállt ringbe a polgármesteri székért. Köztük jócskán olyanok is, akik az esély csekély jele nélkül, amolyan „próba – szerencse” alapon indultak. Végül is az aspiránsok kétharmada óhatatlanul a „kiszavazás” sorsára jutott. ĺgy járt annak a kis falunak a megméretésen alulmaradt polgármestere is, aki néhány nappal az önkormányzati választások után felkereste a járási hivatalban a választások koordinálásával megbízott szakelőadót, s elpanaszolta, hogy a falu népe elégedetlen az új polgármesterrel, meg kellene ismételni a választásokat. A hivatalnok, akitől hallottam annak idején ezt a kis történetet, elképedve hallgatta a leszerepelt polgármester gyermeteg ötletét, és azt gondolta magában, megokosodtak az emberek az illető falujában, ha nem őt választották újra a község élére. Bizonyára minden településen akadtak emberek, akik csalódással, míg mások leplezetlen örömmel vették tudomásul a helyhatósági voksolás végeredményét. A minap módomban állt egy faluban olyan atyafiak táraságába kerülni, akik agyba-főbe dicsérték a velük poharazgató polgármesterüket, többször is elismételve, hogy a polgármester úr az ő emberük. Mármint egy bizonyos csoporté, legalábbis a hangsúlyozásból erre következtettem. Némileg meglepődtem, hogy az egekig magasztalt faluvezető egy szóval sem tiltakozott a hízelgő megál-lapítás ellen, holott, tudomásom szerint, független jelöltként kapott újból bizalmat. Annyit azért lehűtésükre elmondhatott volna, hogy ő azoknak is a polgármestere, akik történetesen nem voksoltak rá. Meg aztán, ismerve a társaság egyik-másik tagját, el tudom képzelni, nem minden érdek nélkül vonták feje fölé a képzeletbeli dicsfényt. Nehogy egyszer azon kapja majd magát a polgármester, hogy már nem is annyira független, mint azt gondolja. Természetesen nem arról van szó, hogy egy polgármesternek ne legyenek bizalmas emberei, akik segítségére vannak hasznos ötletekkel, tanácsokkal, hogy lehetőleg mindenki megelégedésére végezhesse munkáját. Ehhez viszont érdemes lenne megfontolni annak az erdélyi polgármesternek a kijelentését, aki egy rádiónyilatkozatban azt mondta, hogy ő a település első számú szolgájának tartja magát. S választóitól nem uralkodásra, hanem szolgálatra kapott felhatalmazást. Hogy legjobb tudása és képességei szerint szolgálja a település, a lakosság érdekeit. Úgy vélem, egy polgármesternek az a legnagyobb elismerés, ha a település minden lakosa elmondhatja róla, hogy ő a mi emberünk.

Bodzsár Gyula, Nagykürtös