Meghalt az iszlamisták „oktatási minisztere”

MTI-FIGYELŐMegölték az Iszlám Állam terrorista szervezet „művelődési miniszterét”, akinek egyik fő intézkedése az volt, hogy betiltotta a zene, a művészetek, a földrajz és a társadalomtudományok oktatását.Reda Seyam egyébként német állampolgár volt, a német hatóságok szélsőséges iszlamistaként ismer

MTI-FIGYELŐ

Megölték az Iszlám Állam terrorista szervezet „művelődési miniszterét”, akinek egyik fő intézkedése az volt, hogy betiltotta a zene, a művészetek, a földrajz és a társadalomtudományok oktatását.

Reda Seyam egyébként német állampolgár volt, a német hatóságok szélsőséges iszlamistaként ismerték, majd az országból a Közel-Keletre ment harcolni. Az Iszlám Állam állásainak bombázása során vesztette életét. A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint az egyiptomi származású, 54 éves férfi a legmagasabb rangú német volt az IÁ soraiban, hatáskörébe tartozott számos iskola mellett a terroristák kezén lévő észak-iraki Moszul egyeteme is.

Merénylőfészek „kultúrközpont”

Reda Seyam évtizedes iszlamista „karriert” tudhatott maga mögött Németországban. Az 1990-es évek elején gyakori vendége volt a neu-ulmi úgynevezett Multikulturhausnak. Az iszlamista központ, amelyet a bajor hatóságok 2005-ben bezárattak, terrorista találkozóhelyként nemzetközi ismertségre tett szert. Látogatói közé tartozott Mohammed Atta is, a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások megszervezője, továbbá a New York-i ikertornyoknak vezetett egyik repülőgép pilótája és Szaid Bahadzsi, a terrortámadások logisztikai főnöke.

Terrorista – német szociális segélyen

A délszláv háború idején egy ideig Boszniában volt, ahol propagandafilmeket készített, amelyek a mudzsahedeket dicsőítették. A gyanú szerint ő finanszírozta az indonéziai Bali szigetén 2002-ben végrehajtott robbantást, amelyben 202 ember veszítette életét. A hétgyermekes apa családjával éveken át Berlin Charlottenburg negyedében élt – szociális segélyből. A német belbiztonság megfigyelte, de ez alatt is propagandafilmeket készített, és iszlamista agitátorként működött. 2012-ben tért vissza Egyiptomba, amely akkor iszlamista irányítás alatt állt, 2013-ban csatlakozott Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezethez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?