Meggyőződés és megrögzöttség

Tóth Mihály úr az Új Szó 2003. július 17-ei számában felemás módon reagál két nappal azelőtt megjelent írásomra. Az általam felvetett egyházellenes támadások tényét nem is igyekszik cáfolni, sőt, büszkén hitvallást tesz az ateizmus mellett.Megrögzött ateistaként jellemzi magát, amihez joga van. Nekem meg ahhoz van jogom, hogy meggyőződéses katolikus legyek. Az én meggyőződésem nem zárja ki azt, hogy tiszteletben tartsam a nem hívők vagy a más valláshoz tartozók jogait. A keresztény vallás megbékélést és toleranciát hirdet a másként gondolkodókkal szemben is. A hívő ember tehát tiszteli embertársát, de ezt a tiszteletet joggal elvárhatja mástól is. Ezzel szemben az, aki megrögzött, fanatikus, nem képes tisztelni embertársa véleményét.

Én tiszteletben tartom Tóth Mihály világnézetét, véleményét mindaddig, amíg másokat nem sért vele. Az imazsámoly alatt című cikkében azonban az egyházi szertartásokon résztvevő hívőkön gúnyolódik: „földön térdepelve ájtatoskodtak”. Tóth Mihályt mosolygásra készteti a lőcsei búcsún készített pillanatfelvétel is. Mindamellett aggódik, hogy közjogi méltóságaink jelentős része, ahol csak teheti, hangsúlyozza hívő keresztény mivoltát. Miért fáj Tóth Mihálynak az, hogy a keresztények, köztük az államférfiak is, végre nyilvánosan gyakorolhatják hitüket Néhány évvel ezelőtt ezt még nem tehették volna meg, ellentétben a megrögzött ateistákkal, akik hitetlenségük megvallásához áldást és támogatást kaptak saját „istenüktől”, a kommunista párttól.

Legjobb védekezés a támadás, gondolhatta Tóth Mihály, s nyomban bocsánatkérést követelt tőlem az állítólag neki tulajdonított idézőjelek miatt. Mivel azonban reagálásomban az idézőjelet az irónia eszközeként, nem pedig az ő gondolatainak közlésére használtam, ezért nem is idézhettem őt rosszul, nem kelthettem rossz hírét. Ergo: bocsánatot sem kérhetek tőle azért, amit nem követtem el.

Társai segítségére siet a klerikális reakcióval vívott ideológiai harc frontján Barak László is, aki az Új Szóban július 19-én közölt Még néhány mondat című vendégkommentárjában arról szeretné meggyőzni az Olvasót, hogy Tóth Mihály és Juhász László általambírált cikkei nem a katolikus egyházról szólnak. Mégis, akkor mire véljük a Vatikán, imazsámoly, oltáriszentség, búcsú, damaszkuszi út kifejezések használatát Tóth Mihály szótárából? Vagy miképp értékeljük a katolikus mise szövegének és a szentírási idézeteknek „politikai bohózat” céljára való, a katolikus hívek szemében szentségtörő felhasználását, amelyet Juhász László követett el? Ezek a kifejezések és szövegek kétségtelenül a katolikus egyház érintettségére utalnak. Barak úr egyébként kevés hitelességgel állítja kioktató hangnemben írt cikkében, hogy az egyházat nem érte megbántás társai részéről. Ő maga ugyanis így ír az egyházról a Csallóköz című hetilap 2003. július 8-ai számában, Eszed, nem eszed című cikkében: Márpedig az egyház, tudvalevő, egészen a boszorkányüldözésig hajlandó elmenni dogmái védelmében. Ennyiből talán látszik, kinek is vannak valójában vaskos előítéletei Tóth Mihály egyébként mélyen keresztényi igazságot fogalmaz meg válaszának végén: „Hazudni, embertársunknak rossz hírét kelteni” pogány szokás.Valóban jó lenne, ha az egyháznak és a hívő keresztényeknek sem keltenék rossz hírét azok, akik megrögzötten ragaszkodnak antiklerikális előítéleteikhez, fanatikus ideológiai harcot folytatva a veszélyesnek tartott ellenséggel, az egyházzalszemben. Az efféle csatározások ugyanis nem használnak sem az újság megítélésének, főleg keresztény olvasóinak részéről, sem pedig ajavarészt szintén hívőkből álló felvidéki magyar közösségnek.

Dr. Karaffa János, plébános