„Megérett” a miniszter?

Jó látni a mai ínséges időkben, hogy a fiatal korosztály még képes mozgósítani az erőit egy fontos téma kapcsán – és az utcára vonulni. Még akkor is, ha senki sem tudja pontosan, miről is szól a tandíjtervezet, beleértve a sztrájk legfőbb szervezőit. A felsőoktatási reform körüli mizéria tipikus példája annak, hogyan nem szabad kezelni egy ilyen kulcsfontosságú ügyet. A miniszter egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt a nyilvánvaló tényt, hogy a nyilvánosságot és a politikusokat is illik meggyőzni a reform előnyeiről. Merthogy vannak ilyenek is, csak éppen nem nagyon lehetett róluk hallani – a diákokhoz és a nyilvánossághoz kevés kivétellel rémhírek jutottak el, a politikusok pedig nem szívesen nyúlnak olyan témához, amelynek az általános elfogadottsága nagyon alacsony. ĺgy pedig valóban könnyű egyszerű jelszavakkal mozgósítani a tömeget néhány önjelölt diákvezér segítségével.

Froncnak és a miniszter tanácsadóinak menedzseri képességei tehát nem szárnyalnak a csillagos egekben: a törvényt most sikerült harmadszor átpasszírozni második olvasatba, s a siker korántsem biztos.

A sok pofon azért hatással volt a miniszterre – az utóbbi napok történései azt jelzik, Fronc tanul (minő irónia). A kollégiumok környékén megjelentek az első szórólapok, amelyek a reform előnyeit taglalják, megkezdődött a szokványos versenyfutás a független képviselők szavazataiért. A másfél éves tétlenkedés miatt a minisztérium ebben a versenyben jelentős lemaradással indul.

Remélhetjük, az események hatására az illetékes szervek rugalmassága is növekszik. Több mint száz olyan módosító javaslat érkezett a különböző közhasznú és kevésbé közhasznú (értsd: politikai) szervezetek részéről, amelynek jó esélye van bekerülni a tervezetbe. Szerencsére a civil szervezetek legtöbbje rájött, inkább módosítgatni érdemes a dokumentumot, semmint védeni a korszerűtlen régi rendszert.

A kedvező jelek dacára további sötét felhők gyülekeznek Fronc feje felett. A miniszter pozíciója ingatag, az biztos, még kereszténydemokrata létére is sokat fog fohászkodni a héten. Ha a parlament megvonja a bizalmat tőle, a reformnak lőttek. Az a független, akit meg lehet győzni Fronc alkalmatlanságáról, a módosított törvénytervezetet sem fogja támogatni.

Valóban „megérett” a miniszter a lemondásra? A helyzet finom iróniája, hogy nem. Amit senki sem von kétségbe, az a reformok szükségessége. A felsőfokú oktatás minősége siralmas, a diákoknak gyakorlatilag nincs beleszólásuk az egyetemek belső ügyeibe, a közérdekű témákat pedig általános érdektelenség övezi. Szükség van arra, hogy az egyetemet megbecsülje mind a hallgató, mind a tanár. Az első célkitűzést el lehet érni a tandíj bevezetésével, a másodikat pedig a diákönkormányzatok helyzetének javításával. A tervezet elfogadásával mind a két téren megtörténnek az első változások, s ez pozitívum.

Érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogy a minisztérium menynyire tudja eloszlatni a rémhíreket. Minden dolognak két oldala van. A diák valamit ad és valamit kap cserébe. Jelen esetben tandíjat fizet, kap helyette viszont szociális segélyt és diákkölcsönt, a másodlagos mechanizmusok életbe lépése után pedig végső soron javul az oktatás minősége is.

Amire már jó ideje szükség van, az a párbeszéd, az érvek ütköztetése. Az egyik fél jó okkal hanyagolja ezt a témát, hiszen gondosan megalapozott szakmai ellenérveket nem sorakoztat fel, a másik oldal tétlenkedése viszont érthetetlen. Egy biztos: ha konzerválódik a jelenlegi állapot, annak a látszat ellenére csak egyetlen igazi vesztese lesz – az egyetemista fiatalság.

A szerző politológia szakos egyetemi hallgató