Meg nem értett lecke

<p>Továbbra sincs elég pénz az oktatásügyben, a kormányzati politikusok pedig azt hiszik, elég, ha a rendszeren belül osztják el másként a forrásokat. Nem. Ez már régen nem elég!</p>

Ha akarnánk, 25 százalékkal megemelhetnénk a pedagógusok bérét – jelentette ki a kormányfő tavasszal, ám amikor a tettek mezejére kellett lépni, a 25-ből 6 százalék lett. Most pedig úgy néz ki, a valóságban még ez is csak nagyon neccesen jöhet össze, sokak számára nem lesz ilyen arányú béremelés sem. A kabinet ugyanis most, néhány héttel a béremelések előtt sem tudja, pontosan miből fogja azt finanszírozni. Szeptemberben már meg kellene jelennie a plusz 40–50 eurónak a fizetési szalagokon, de csak most megy a tervezgetés. Fico tavasszal, a fent idézett elkottyantásában azt mondta: megvan az anyagi tartalék. Értsd: van honnan átcsoportosítani a szükséges milliókat. Most úgy tűnik, nincs. Az oktatási minisztériumnak 10 millió eurót kellene találnia házon belül az emeléshez, az összeg tizedét a tudományos akadémiától venné el. Vagyis megvágja az egyik alulfinanszírozott szektort egy másik alulfinanszírozott részterületért. Semmi új a nap alatt. A szlovák politika egyik kórképe, hogy nem bírja felfogni: az oktatásügy annyira alultáplált, hogy nincsenek a rendszeren belül jelentős tartalékok. Már a második Dzurinda-kormányban is azzal a feltétellel akart több pénzt adni kollégájának a pénzügyminiszter, hogy először a saját minisztériumán belül spóroljon. A második Fico-kormány kisiskola-bezárós őrületét is ez indította el: csukjunk be pár száz kisiskolát, dobjunk ki pár tucat tanárt, és meglesz a béremelés fedezete. Nem lesz meg. Persze nincs az a rendszer – főként ha államiról beszélünk –, amelyet ne lehetne még jobban racionalizálni, ám az oktatásügyben speciel csak morzsákat lehet megspórolni, komoly felújításokra, fejlesztésekre, radikális béremelésre ebből nem futja. Míg az egészségügyre érvényes, hogy a befektetett pénzért cserébe sokkal jobb ellátást kellene biztosítani – magyarán, százmilliók csorognak ki magánzsebekbe –, addig az oktatásügy finanszírozásában rendre az OECD- és EU-listák végén kullog Szlovákia. Trükközés helyett a kormánynak nyíltan vállalnia kell: jövőre megtalálja azokat a százmilliókat, amelyekkel végre elindulhat a jövő generációk szempontjából legfontosabb terület talpra állítása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?