Maszatolás

Petőcz érvelésével egyetértve mégis meg kell állapítanom, hogy „aki ezt leírta”, bizony Szlovákiában él, és pontosan azt írta le, ahogyan a szlovákok és a kisebbségek viszonyát láttatni akarják. Idestova egy évszázada, de 1989 után pláne. A legkényelmesebb maszatolás ez, amióta újságot írok, rendszeresen találkozom a megállapítással. A szöveg pontosan annyit is ér – mintha azt mondanánk, Szlovákia lakossága naponta éli meg a Kánaánt, csak néhány politikus keres a kákán is csomót. Szlovákia lakossága gazdag, csak a politikusok terjesztik, hogy nagy a szegénység és a munkanélküliség. Ugye, ha más témában maszatolgatunk hasonló módon, máris kirívó a megállapítás és a valóság közti szakadék. Ez az érvelés a reális szocializmus ideológusaira volt jellemző: teljesítjük a tervet, dolgozóink tömegei üdülnek nyáron boldogan a szakszervezeti üdülőben, munkásaink gyerekei gond nélkül tanulhatnak az egyetemeken, és aki mást állít, a szocializmus aláásásán, dolgozóink sikereinek megkérdőjelezésén dolgozik. Az a tény, hogy szlovák és magyar szomszédok élnek városokban, falvakban egymás mellett békében, hogy a magyaroknak vannak szlovák barátaik (rokonaik) és fordítva, még nem jelent problémamentes együttélést. Tudjuk. A nyelvtörvény, az elbaltázott állampolgársági törvény ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar nem polgártárs, inkább nemzetbiztonsági kockázat. Ruszin és ukrán harmadik szektoros emberkékkel mondatják el néha, mennyire jó nekik Szlovákiában, miközben a ruszinok még mindig, számarányuk jelentős növekedése után is azzal szembesülnek, hogy ukránokként kezelik, kezelnék őket. A roma lakossággal kapcsolatban pedig problémamentességről írni már eget rengető csúsztatás (nem is ír le senki ilyet). A népek, nemzetiségek együttélése a történelem során soha nem volt konfliktusmentes. Most sem az, sőt, a politikai elit képes a konfliktusokat valóban nagyon hatásosan gerjeszteni – s itt igenis a mindenkori végrehajtó hatalomra, nem néhány interpelláló képviselőre kell gondolni. A mai szlovák állam a kisebbségeiből szlovák hazafit szeretne nevelni, mert nem értette meg, hogy ez nem megy. S ha nem megy, akkor lehet nacionalizmusról és a lojalitás hiányáról értekezni, szűk politikusi vagy aktivista rétegre mutogatva. A mostani kisebbségi jelentés úgy vacak, ahogy van – nem elemez, nem keresi a konfliktusgerjesztő pontokat, intézkedéseket, nem keres rájuk megoldást, hanem maszatol. Semmire sem használható, és többet nem is kell vele foglalkozni. Írni kell egy másikat (nem kormányszinten), társadalmi vitára bocsátani és forrásként kezelni, a kormányjelentést meg el lehet felejteni ugyanúgy, mint hasonló tintafosások egyéb termékeit. Közben nem szabad elfelejteni, hogy ennek a kormánynak sincs konzisztens kisebbségpolitikája, a következőnek se nagyon lesz, és amíg Szlovákia nemzetállami politikát folytat, s az unió gond nélkül elfogadja önmagát mint nemzetállamok szövetségét, ez nem is lesz máshogy. Ami, persze, nem jelenti azt, hogy csöndben kell lenni. De bárminemű szemléletváltást várni a jelen hatalomtól az utópistáknál is nagyobb naivitásra vallana.