Fico lesz a kormány nemzetiségi kisebbségi tanácsának elnöke

fico kp

A kormányfő lesz a kormány nemzetiségi kisebbségi tanácsának elnöke, az alelnöke pedig a nemzetiségi kormánybiztos. A kisebbségek képviselőiből álló tanács 27 tagú lesz – derül ki a kormány nemzeti kisebbségi tanácsa tárcaközi egyeztetésre bocsátott statútumából.

A tagokat a kisebbségi szervezetek delegálhatják, hét magyar, négy roma, három ruszin, valamint 2-2 cseh és ukrán tagja lesz – a német, a lengyel, a morva, az orosz, a bolgár, a horvát, a zsidó, a szerb és a vietnámi kisebbséget 1-1 tag képviseli a testületben.

A tanácsban képviselve lesznek a központi államigazgatási szervek is, illetve szavazattal nem rendelkező állandó tagjai is lesznek.

A tanács a kormány szakértői, tanácsadói, koordináló és kezdeményező szerve lesz nemzetiségi kisebbségi és etnikai kisebbségi ügyekben, továbbá tanácsadó szervként működik a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája és a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény átvételénél.

A parlament júniusban hagyta jóvá a kormány működéséről szóló törvény módosítását, ebből következik az önálló nemzetiségi kisebbségi tanács létrehozása. A kisebbségi kérdések jelenleg a Kormány emberi jogi, nemzetiségi kisebbségi és nemek közötti egyenlőség tanácsához tartoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?