Május elseje, kolbász & sör, vodka & dzsúsz

A tömeg innen megy oda, a végén veszi a kolbászt meg a sört – mondta a néha, halhatatlan Hofi Géza a pártállami május elsejékről. A kolbászt és a sört most is veszik, csak a tömeg nem vonul. A munka 1989 előtti ünnepeihez képest ez az egyik legfeltűnőbb különbség.

Május elsején reggel kilenckor egy kisvárosi büfé előtt találom magam. Rajta nagy lakat és rács hirdeti, hogy a tulajdonosa a munka ünnepéből a ünnepet választotta, vagy, legalábbis, nem sieti el a munkát. Úttörőként megélt május elsejékkel vetem egybe a lakatra zárt jelent, s állapítom meg magamban sommásan, hogy míg a szociban délre a tömeg hajlamosabb része már részeg volt, most csak délben ülnek pohár mellé, igaz, sejthetően nagyjából ugyanazok. Persze, utánpótlás is akad jócskán.

Nyílik az orgona és a sok virág, csak a kocsmák zárva még. Egy újabb büféhez érek, ahová későbbre cigánypecsenyével csalogatnak május elseje apropóján. Két negyven év körüli, pajeszos férfi áll meg a nyitva tartást hirdető tábla előtt – felmérni a helyzetet. Cikánszká pecsjenká, dörmögi az egyik magyarosan, aztán – mintha ez valamiféle jelszó lenne – mindketten rozzant kerékpárjaikra kapnak és újul a hajtás a pedálon. Egy „Autóiskola” feliratú kocsi robog el mellettem. Az oktatónak a munka ünnepe is munka, a tanuló pedig talán éppen azért jöhetett el vezetni, mert ünnep van. Konstruktív hozzáállás ez mindkettejük részéről. A munkásmozgalomi helyett új: munkás, mozgalmas hagyományt teremtenek?

Az egyik bár a május elseje tömény definícióját kínálja. Kirakatában ugyanis az olvasható szlovákul, hogy május elseje: Vodka & dzsúsz, ennyi és ennyi, ennyiért és ennyiért. Egy családi ház előtt árkot ásnak, dolgozik a légkalapács és a csákány. „Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd...” – jut eszembe a munkásmozgalmi nóta. Köszöntöm a tavaszt dallal. Egy ideig el sem hessegethetem az egyszerű, populáris dallamot, sőt más melódiákat is felszínre hoz. Az efféle dalokat, indulókat nem is olyan régen még csokorba fonták, s a csehszlovák és szovjet himnusszal együtt szervesen épültek be a május elsejékbe. Olyannyira, hogy 12-13 éves úttörőként az ipolysági május elsején azonnal feltűnt számomra: nem hangzott el a szovjet himnusz – tán a hivatalos csehszlovákiai pártkörökben nem igazán szívlelt peresztrojka miatt.

A kisvárosban közös pódiumon emlékezik a munka ünnepére Szlovákia Kommunista Pártja (KSS), a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ), a Szociáldemokrata Alternatíva (SDA) és a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt (SDSS). A május elsejét, természetesen tekinthetik közös értéknek, mégis fura, hogy nemrég kígyót békát mondtak egymásra, most pedig hivatalosan is együtt szerveznek ünnepélyt. Furcsa, mert a KSS-ből az SDĽ, abból pedig az SDA vált ki, a szociáldemokraták pedig igazából minden eddigi partnerüket trójai falónak használták a parlamentbe jutáshoz. Vagy éppen az a közös ünneplés magyarázata, hogy egy tőről fakadnak?

Az emelvényen az SDĽ és az SDA logói és a nemzeti lobogó közt vörös transzparens adja a jelszót: Munkát és létbiztonságot! Cikánszká pecsjenká – jut önkéntelenül az eszembe az, amit az imént dörmögött az egyik proletár a büfé előtt. S lehet valami ebben a cikánszká pecsjenkában, mert ahogy körbepillantok, esznek a világ proletárjai, egybe’ sültek. Csak már nem vonulnak.