ĺzlik a gumicsont?

Az utólagos törvénykorrigálási szándék ismételten két táborra szakítja a koalíciós partnereket. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy ha nem módosítják a munkatörvénykönyv több évig tartó egyeztetés eredményeként tavaly megszületett változatának újabban kifogásolt rendelkezéseit, április elsejével abban a változatban lép hatályba, amilyenre néhány hónapja a képviselők zöme habozás nélkül rábólintott. A törvényt minősítő nyilatkozatok a külső szemlélőben mindinkább megerősítik a gyanút, hogy érdemi megoldásra törekvés helyett ezúttal is politikai csatározásnak leszünk tanúi. És még jó, ha munkavállalóként csak tanúi leszünk egy ilyen parlamenti vitának, nem pedig áldozatai egy esetleg újabb rossz kompromisszumnak. Egyelőre kérdéses, a parlamentben azok kerülnek-e többségbe, akik például némely szakmák esetében a ledolgozható heti munkaórák megszabott felső határát kifogásolják, vagy azok igazát (pl. Peter Magvaši munka- és szociális ügyi miniszterét, a szakszervezeti konföderációét stb.) erősíti meg a parlament, akik váltig állítják, hogy a törvény úgy jó, ahogy van. Nem utolsósorban azért, mert igazodik az uniós munkaügyi jogszabályokhoz. Ez utóbbi csoportba tartozók szerint elegendő lenne akkor módosítani a kifogásolt paragrafusokat, ha már a gyakorlat bizonyította ennek szükségességét. Mindenesetre érdekes, hogy a vitatkozó felek mindegyike a munkanélküliség csökkentését várja az általa javasolt megoldástól. Pedig nyilvánvaló, hogy főképp az egész parlamenten múlott, hogy 1998 ősze óta nem született hatékony megoldás a munkanélküliség csökkentésére. Se az egyik, se a másik tábornak nem volt életképes koncepciója. Szinte alig merik kimondani, hogy a munkaidő szabályozásával jelentősen nem csökkenthető a munkanélküliség. A politikusok közti vita gumicsont rágására emlékeztet. És akivel rágatják, az a munkavállaló. Jó lenne elhinni, hogy a jogszabály körül hirtelen támadt „nyüzsgés” szereplői valóban a munkanélküliséget akarnák enyhíteni, nem pedig az ősszel esedékes választások idejére szavazótáborukat növelni. Legyünk jóhiszeműek, higgyük el, hogy valóban még idejében tökéletesebbé akarják tenni a kifogásolt jogszabályokat, és képviselőink számára a munkanélküliek sorsa sem közömbös. A baj csak az, hogy törvényhozóink saját hibájukból módosításra szoruló törvények miatt kerülnek újra és újra időzavarba, aminek következtében újabb és újabb rossz törvények születnek. A választópolgár meg csak vár és vár… Hátha a következő törvény (illetve törvényhozó garnitúra) már jobb lesz.