Egyszerű a megoldás: A gyenge helyzetkihasználás volt a magyarok veszte a vb-n

A statisztikákat böngészve (az elődöntők előtti adatokat vizsgáltuk) már az első oldalon megtalálhattuk, mi volt a legnagyobb hiba. Ez pedig a helyzetkihasználás. Ebben a mutatóban Magyarország a 15. helyen állt, 62,7 százalékos hatékonyággal. A különbség viszont akkor érezhető igazán, ha megnézzük, hogy Bánhidieék 344 helyzetből lőttek 216 gólt, míg például a horvátok 347 lehetőségéből 229-szer találtak az ellenfelek kapujába. Jó alapot jelent az összehasonlításhoz a portugálok teljesítménye is, akiknek 240/354-es eredménye is sokkal jobb. A legjobb nyolc között végzett csapatok közül csak a brazilok voltak gyengébbek a magyaroknál, és a közvetlenül üldözők közül is hatan megelőzték őket. 

Az adatok persze torzulhatnak a szerint is, hogy ki hány gyengébb képességű válogatottal találkozott. A közvélekedés azonban az, hogy Szitáéknak könnyű águk volt, így ebben ők állhatnának jobban.

Átlövők és beállók

Bár a szélről nem volt probléma, hiszen hatékonyságban (6. hely) és a szélső gólok számában is (3. hely) jól végeztek Bókáék. Ám ha csak azt vesszük, hogy Imre Bence sokkal gyengébb formát mutatott, mint tavaly, amikor berobbant a válogatottba, máris meg lehetett volna a továbbjutáshoz szükséges 1-2 gól. Ráadásul a bombaformában érkező Pedro sem volt a keretben az első találkozókon.

A hetesek egy újabb fájó pont lehetnek, hiszen a 29 kísérletből született 22 gól sem mutat túl jól, a hatékonysági összesítésben csak a 18. helyre rangsorolja a magyar csapatot.

Az átlövések esetében azonban már azok számával is adódtak gondok, hiszen mindössze 112 kilencméteres próbálkozása volt Bodóéknak, amelyből mindössze 47 gólt lőttek, ami 41,9 százalékos hatékonyságot és a vonatkozó rangsorban 20. helyet jelent. Az elődöntők előtt a franciák például 57,7 százalékos teljesítménnyel és 82 lőtt góllal álltak...

Érdekesség, hogy bár Bánhidi és Rosta személyében két klasszis beállót használhat Chema Rodríguez, ebben még rosszabbul szerepelt a csapat. Az 54 próbálkozásból született 34 gól kimondottan gyengének mondható, csak a 28. helyhez volt elég. Az ellenfelek és a kapusok nyilván alaposan felkészültek a magyar válogatott egyik erősségéből, de még így is aggasztó, hogy mennyire nem sikerültek onnan a befejezések. 

A vb előtt pedig még a 7 a 6 elleni kétbeállós játék is egy titkos fegyverként volt említve, de csak egyszer-egyszer vették elő ezeket a figurákat.

Az újítások

Amiben a támadás szempontjából kiemelkedő volt a magyar játék, az a lerohanások befejezése, hiszen 18 próbálkozásból 18 gól született. Igaz, maga a szám nem tartozik a magasak közé a meccsenkénti 2,5-ös átlaggal (a dánok például mérkőzésenként 6-ot lőttek az elődöntőig), de a hatékonyság igazán remek. Érdekesség volt, hogy míg korábban Sipos vagy Ligetvári csak elvétve vett részt az ilyen akciókban, most főleg az előbbi rendre felért a gyors megindulásoknál, és ahogy klubjában, a válogatottban is jól használta ki a helyzeteit. Ez mindenképpen egy taktikai újdonság volt.

Ha már a taktika szóba került, ez az, amiben Chema teszi hozzá a magáét évről évre a válogatotthoz. A játékosok füzetben vezetik maguknak a különböző figurákat, de az online felületeken is rendre megkapják a stábtól az egyes játékszituciókról készült rajzokat. A vb-n is látható volt, hogy egy-egy rossz kísérlet után is többségében magabiztosan próbálkoznak új, akár látványos lövésekkel is. Elég csak a nyitottabb védekezések ellen sokszor elővett kínai befejezésekre gondolni.

A spanyol szakembert ellenben sokan elővették az üres kapus gólok miatt, hiszen a horvátok elleni negyeddöntő akár ezeken is elmehetett. Azok az akciók azonban sokkal kevésbé maradnak meg a szurkolók fejében, amikor egy emberelőnyös helyzetet még egy támadójátékossal megtoldva, mondjuk 7 az 5 ellen góllal zárultak a támadások a jó zárásoknak, előkészítéseknek köszönhetően. Az összkép tehát még így is pozitív, még ha nagyon rosszkor is jöttek az így elkövetett hibák.

Rutin vagy fiatalítás

Ezek pedig a legtöbb esetben technikai hibákból adódtak, amiket elég bőven termelt a magyar csapat. Mérkőzésenként átlagosan 11 ilyet jegyeztek Lékaiék, ami az élmezőnyhöz viszonyítva kifejezetten soknak mondható.

Az sem véletlen, hogy pont Lékai nevét vettük itt elő, hiszen bár a csapat legrutinosabb mezőnyjátékosának voltak nagyon fontos góljai, és amikor a társai elbizonytalanodtak, ő mindig el merte vállalni a lövéseket, de egyre többet hibázott.

Már csak a következő éveket, a Los Angeles-i olimpiát szem előtt tartva is el kéne kezdeni felépíteni az új generációt, hiszen Fazekas mögött Hanusz is csak elvétve játszott, a kiélezett végjátékokban pedig általában Lékait vetették be.

A kapuban Miklerrel is hasonló volt a helyzet, hiszen csak Guinea ellen tudott jó teljesítményt nyújtani, Bartucz és a jövő embere, Palasics is sokkal jobb formában volt nála. A vb elején mégis őt erőltette valamiért Chema.

Amivel nem volt gond, az a csapat védekezése, hiszen a már említett Sipos és Ligetvári is jó teljesítményt nyújtott, igaz be-becsúsztak a kiállítások, de labdaszerzések jelentős része is hozzájuk kötődött, amiben a harmadik helyen zárt Magyarország. Erre tehát lehet építeni és ahogy például fociban vagy a női kéziválogatott esetében is, el kell érni, hogy a játékosok minél több percet töltsenek a pályán a BL-ben edződő csapatokban.