Kiadtak magukból mindent, de csalódottan értékeltek a magyar kézisek

Chema

A magyar férfi kézilabda-válogatott egy perccel a negyeddöntő vége előtt még vezetett, de végül csak nyolcadik helyen zárta a világbajnokságot, így érthető módon Bartuczék is csalódottan értékeltek.

„Tudtuk, hogy számunkra tökéletes játék és csoda kellene az elődöntőhöz itt 15 ezer horvát előtt. Közel álltunk hozzá, de nem sikerült, noha mi is megérdemeltük volna a győzelmet, nagyszerűen játszottunk. Gratulálok a horvátoknak!” – idézte a Magyar Kézilabda-szövetség Chema Rodríguezt, aki könnyes szemmel sétált végig a mix zónán.

A magyar válogatott spanyol szövetségi kapitányának sokan felrótták, hogy csapata miért játszott kapus nélkül az emberelőnyös helyzeteknél, hiszen ebből több gólt is kaptak. Jó húzásnak bizonyult ellenben tőle, hogy Bartucz László kezdett a kapuban. 

A Tatabánya hálóőre fontos pillanatban mutatott be nagy védéseket és 35 százalékos hatékonysággal zárta a találkozót. A kapus a meccs után elmondta, hogy csak délben tudta meg, hogy ő lesz a kezdő, a döntést pedig Chema és Porobic Haris kapusedző közösen hozta meg.

Ligetvári Patrik óriási szintet képvisel a védekezésben, viszont akik bejöttek a helyére, maximálisan beleadtak mindent, hogy ugyanolyan szinten tudják megoldani a feladatot. Az ő kiválása után sem változott semmi a védekezésünkben

 - mondta az MTI riporterének Bartucz. 

Az említett Ligetvári a horvátok ellen is remekül védekezett, jól blokkolt, labdát és gólt is szerzett, ám negyedórával a vége előtt egy szerencsétlen megmozdulás miatt piros lapot kapott. Az utolsó egy percben pedig a másik védőspecialistát, Sipos Adriánt is kiállították, igaz csak két percre. A hiányában bekapott gól miatt azonban nem volt lehetősége, hogy a hosszabbításban visszatérjen a pályára.

A magyar támadás szinte csak az utolsó öt percben akadozott, és ekkor már a 14 lövésből 8 gólt szerző Ilic Zoran sem tudta kihúzni csapatát a gödörből. „Nagyon jól felkészültünk erre a mérkőzésre, a korábban elkövetett hibákból nagyon sokat tanultunk, és ezt meg is mutattuk a mai meccsen – kezdte a HSV Hamburg jobbátlövője. – Mindenki csalódott és szomorú, hogy ilyen végjátékban kaptunk ki, de én büszke vagyok a csapatra, hogy hatvan percig küzdöttünk, és mindent megtettünk a győzelemért. 

Ilyen a sport, egyszer lent, egyszer fent” 

– nyilatkozta Ilic, aki hozzátette, be kellett volna lőniük a ziccereiket, de a végjátékban már fáradtak voltak. A hazaiaknál kapuscsere volt, ami nagyon jól sült el, a védésekre alapozva pedig könnyű gólokat szereztek a horvátok. Ivan Pesic 7 lövésből 3-at kivédett a végjátékban és rendkívül fontos pillanatokban tudott támaszt nyújtani társainak.

A magyar válogatott célja a legjobb nyolc közé kerülés volt, amit sorozatban harmadszor teljesített. Végül az addig elért eredmények alapján felállított rangsorban a nyolcadik helyen zártak Bánhidiék. 

Férfi kézilabda-világbajnokság

Negyeddöntők

Franciaország-Egyiptom 34:33 (18:14) 

Horvátország–Magyarország 31:30 (16:16) 

„Rendkívül csalódott vagyok, de gondolom, ezzel minden szurkoló így van, és talán a játékosok a legcsalódottabbak. Jó dolog, hogy a legjobb nyolc között vagyunk, de nem lehet tudni, mikor adódik legközelebb ilyen csoport, ilyen ág, és ilyen negyeddöntős ellenfél. Jó lett volna élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta az MTI-nek Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke.

A játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett balátlövő kiemelte, az elmúlt két hétben lejátszott hét mérkőzésre büszkék lehetnek, a játékosok mindent beleadtak. Elismerte: ha egy nappal a mérkőzés előtt valaki azt mondja neki, hogy másfél perccel a vége előtt egy góllal vezetnek a magyarok, arra úgy reagált volna, hogy ez egy jó meccs, a játékosok elbírták a nyomást, „de a vége sajnos nem alakult jól, nagyon sajnálom”.

A másik keddi elődöntőben még inkább kiélezett volt a végjáték, a franciák ugyanis 0,3 másodperccel a végső dudaszó előtt dobták a győztes góljukat.

A rendkívül lelkesen és szervezetten játszó Egyiptom három másodperccel a meccs vége előtt tudott egyenlíteni és a játékosaik már elkezdtek örülni a hosszabbítás kiharcolásának, amikor Luka Karabatic a középkörből megcélozta az üres kaput, és a labdát a visszafutó kapust megelőzve dobta a hálóba. A játékvezetők azonnal jelezték, vissza kell nézni, hogy pontosan mikor haladt át a labda a gólvonal, ám a lassítások után egyértelmű volt, hogy az Európa-bajnok, a legutóbbi vb-n ezüstérmes Franciaország időben talált be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?