Apám bűne

A tanulás egyik alapvető formája, az imprinting (bevésődés) a pszichológiában és az etológiában egyaránt használt fogalom, amely egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulás leírására szolgál. Sós Bálint Dániel debütáló nagyjátékfilmje, a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes szekciójában bemutatott Minden Rendben főszereplője, Sándor – bár tizenötévesen már teljesen Sanyi lett, amennyiben a becenév viselkedésének leírására szolgál – arról értekezik a két fiának, hogy milyen jó lenne letagadni, hogy milyenek, majd bemutatja őket az új barátnőjének, Klárának és a nő kislányának.

Eltagadni a valóságot

Ugyanennek a hétnek a végén szörnyű tragédiába torkollik egy családegyesítő születésnap: a tizenkétéves Sári kómába esik, miután belezuhan egy üres medencébe. Az apa meg van róla győződve, hogy látta, amint Dénes, a kisebbik fia meglökte a minden lében kanál lányt. A megszeppent gyermek hiába mondogatja, hogy nem tett semmi rosszat. Mivel saját magából, illetve a fiú indulatkezelési nehézségeiből indul ki, Dénest pedig mardossa a bűntudat és felemészti a félelem, az ártatlanság vélelme fel sem merülhet. A néző is Sanyi gondolkodásának nyomvonalán halad: a gyermek hajlamánál fogva olyan nyugtalan és impulzív, mint a szülő, csak emiatt veszthette el a fejét.

Tűzbe menne a fiáért

A rendezői pályafutása előtt már filmekben szerepelni kezdő Hajdu Szabolcs (Fehér tenyér, Bibliothèque Pascal, Ernelláék Farkaséknál) egy nemrégiben megözvegyült, de már új kapcsolatra nyitni tudó szülőt játszik, akit nem lehet fehéren-feketén megítélni. A negyvenhétévesen játékfilmmel debütáló reklámfilmes, Sós Bálint Dániel – Nagy V. Gergővel közösen jegyzett – forgatókönyve olyan figuraként mutatja, akiről azt is el tudjuk hinni, hogy erkölcsileg rendben van, de akár az ellenkezőjét is. Ott van benne az elegáns, szofisztikált, jószándékú, látszólag megértő, a nőket tisztelő alak, de a lerészegedni tudó, stiklikben örömét lelő/tehetségét kibontakozni tudó, a bokszért lelkesedő macsó is. Hajdu képzett színészeket megszégyenítve jeleníti meg a tanárembert, aki annyira szereti-óvja a gyermekeit, hogy eltussolja az események általa vélt alakulását, zsebre vágja a biztonsági kamera felvételét és beleépíti magukat egy végzetes hazugságspirálba.Szerepe nem csak a történet szempontjából fontos, hanem egyedüliként hajtja ezt a kevésszereplős kamaradrámát. Partnerei – ettől függetlenül – kiválóak: a Klárát játszó Háy Anna halk játéka passzol a film érzékenységéhez, a Dénest megformáló Sáfrány Ágoston képes mélységeiben ábrázolni az összezavarodott kiskamaszt, Jakab-Aponyi Zonga Sáriként pedig a komolyságot enyhítő, tónust módosító színfolt. (A nyomozónőt játszó Szamosi Zsófia olyan visszafogott és kiváló, mint Szilágyi Zsófia Egy nap című debütálásában; filmbéli nyomozótársa, Sodró Eliza egy felesleges szerepben kénytelen boldogulni.)

Rossz döntések sodrásában

A játékidő végéhez közelítve fokozatosan megértjük, hogy milyen fajta káoszt vetített elő az expozíció: az első kockákon ideges sofőrök araszolnak a dugóban, egy virágcsokor hever az út közepén, miközben kakofóniaszerű hangokat erősít fel a nagyváros egyre dühösebb lüktetése. Olyan, mintha valamiféle jóslattal lenne dolgunk, különösen annak fényében, hogy Sándor/Sanyi milyen érdektelen beletörődéssel utasítja el a fia nézőpontját egy iskolai verekedés kapcsán. Ugyanez a mintázat jelenik meg a tragédia után, de már nagyobb téttel: a gyermek minden téren veszélybe kerül. M. Deák Kristóf operatőr kilátástalanságot nyújtó – akár Tarr Béla-életművébe is beilleszthető – képei nemcsak teret adnak az apa kontrollvesztésének, valamennyire talán meg is indokolják a rossz döntéseket. Gothár Márton izgalmas montázsteremtő vágásai, Tövisházi Ambrus (Erik Sumo) és Fodor Máriusz pszichológiai thrillerhez igazított eredeti filmzenéje mélyre visz a tébolyba.A Minden Rendben tulajdonképpen bármikor játszódható cselekménnyel, erősen stilizált, már-már falanszternek látszó világban (a legtöbb jelenetet Budapesten és Salgótarjánban forgatták), gyakran egyszerű, de szerethető „kikacsintós” poénokkal magyarázza: akár a legnemesebb szándékkal is hozhatóak teljesen elfuserált döntések. Szomorúan tipikus, jobb sorsa érdemes kelet-európai férfi portréja rajzolódik ki a filmből, amely számtalan témába belekap, de csak kevésben mélyed el. Van annyi érték benne, hogy így sem veszt izgalmasságából.