Visszaveheti-e a nép a hatalmat?

A rövid válasz: igen. A Kuciak-gyilkosságot követő Fico bedobta a törölközőt, megpróbálta Pellegrininek átpasszolni a hatalmat oly módon, ahogy azt Putyinnal Medvegyev tette – aki valami oknál fogva még mindig fontosnak tartja magát, de hát „adj lovat a paraszt alá, s királynak képzeli magát”.

A hosszú válasz a fenti kérdésre a kormányoldal felől egy kategorikus nem. A leggyakrabban visszatérő körmondat az, hogy a polgár a demokráciát a választóhelyiségben gyakorolja, aztán fogja be a száját, és viselje méltósággal a kialakult helyzetet.

Egyébként egy választást követően valóban nem marad más, mint elfogadni a végeredményt és tisztelni a hatalomátadás folyamatát. Bár a jog a politikai vesztes számára lehetővé teszi az eredmény felülvizsgálatát, az esetek többségében az ilyen tiltakozás a voksolást elvesztőre nézve komoly presztízsvesztést is jelent. Ugyanakkor a polgár részéről a legitim hatalom nem azt jelenti, hogy mindenáron, minden körülmények között el kell fogadni a felsőbbséget, ha ezzel szemben kialakult kritikus tömeg. Sőt, gyakorlatilag nem hatalmat kell elfogadnia, hanem az adott mindenkori állam törvényeit.

De mit tehet a polgár, ha úgy érzi, elrabolták tőle az államot?

A túszul ejtett állam jelensége számunkra közeli, és sajnos egybeforr a demokratizálódás időszakával. Magyarországon például közel 16 éve egy párt gyakorolja a hatalmat, és a pártvezetés visszatérő véleménye a demonstrációról az: csinálják, majd megunják és hazamennek. A hatalom felől ez kezd kialakulni Szlovákiában is. De ez a hozzáállás azt üzeni a hatalom felől: a demonstráció mint olyan nem más, mint egy nem komolyan vett úri mulatság, mert utcára csak azok mennek, akiknek nincs jobb dolguk.

Valójában itt sérül maga a demokrácia intézménye, mikor a hatalom gyakorlói kiskorúsítják a polgárokat, urambátyám módon föléjük állnak, és minden szempontból lenézik őket, holott a választási kampány idején még felelős és bölcs döntést gyakorlókként rimánkodtak nekik. Ez egyértelműen kommunista tempó, amit Kelet-Európa pártjai nehezen vetkőznek le. A Smerre, vagyis tulajdonképen Ficóra, de Orbánra és a Fideszre is ugyanez a „vörös atyuska” attitűd jellemző.

Jelen esetünkben pedig az „atyuska” nemcsak gyereknek, hanem hülyének is nézi a polgárokat. Ezért nem értek egyet azzal, hogy az elmúlt időszak demonstrációi államellenesek lennének.

A választópolgár joga és kötelessége visszaszerezni a hatalmat, ha azt a regnáló politikai formáció kisajátítja, és saját céljaira fordítja. Az állam mi vagyunk, nem a kormány.