LŐRINCZ ADRIÁN

Csakazértis leírom, bár (még mindig) gyalázkodásnak számít: márpedig a király meztelen!.. Legalábbis a mi királyunk, továbbá valamennyi udvari bolondja. Pár nappal a Nagy Novemberi Demokratikus Forradalom kitörésének 12.

Csakazértis leírom, bár (még mindig) gyalázkodásnak számít: márpedig a király meztelen!.. Legalábbis a mi királyunk, továbbá valamennyi udvari bolondja. Pár nappal a Nagy Novemberi Demokratikus Forradalom kitörésének 12. évfordulója után kicsit zavar, hogy az országban még mindig nincs rend, nincsenek átlátható szabályok. Valaha azért rend volt, akár a mesében. Mindenki tudta, hogy mit lehet és mit nem, és bár a királyok olykor-olykor mezítelenül is mutatkoztak a nép előtt, senki sem mondhatta, hogy „a király meztelen”, azt meg egyenesen nem, hogy nem is neki a legnagyobb... Az ilyen esetekre ott volt a szocialista alkotmány megfelelő paragrafusa, vagy éppen Lenin elvtárs méterre vásárolható „Összeseinek” megfelelő kötete. Mikor aztán nyakunkba szakadt a szólásszabadság, a plebs azt hitte, most már mindent lehet. Vagyis majdnem mindent. Mert királyok azóta is vannak, és az sem kétséges, hogy a népet ma is a nemzet legjava igazgatja – ellentétben a sok rosszmájú firkász állításával –, semmikor sem önös, esetleg pártérdektől vezérelve. Ott van például a király. Ha most demokrácia lenne, leírnám, hogy meztelen, meg hogy vegyük már észre – kilóg a lóláb. Lehet, hogy túl kényes az ízlésem, de nem tudok hinni az olyan embereknek, akik mindig a történelmi szellők lengedezésének irányától függően változtatják színéről visszájára, visszájáról színére köpönyegeiket. És főleg ne térdelgessenek ilyen erőteljes múlttal a kereszténység szellemi vezetőjének lába előtt, megváltásért esedezve. Dühönghetnék hasonló haszontalanságok fölött, ám nem tehetem, mert az felségsértésnek számít. De ha nem számítana annak, ilyen jegyzetet írtam volna...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?