Lerombolni, felépíteni

Hiába írnak az újságírók ezer és ezer keserves jeremiádot a bajokról, a rendszer csak akkor változhat meg, ha az illetékesek a sarkukra állnak, és igazi reformokkal állnak elő az oktatásügyben.A szlovákiai, és ezen belül a szlovákiai magyar oktatásügyre nem tudok máshogy gondolni, mint egy összevert bokszolóra, aki az elmúlt évek irtózatos verései után csak szívószállal tudja szürcsölni az almapürét. Decemberben megjöttek a 2015-ös PISA-eredmények, amelyekből kiderült, hogy a tanulóink az OECD-tagországok listáján a sereghajtók közé tartoznak – ez volt a balhorog. Januárban a hazai ötödikesek szintfelmérőjének eredményeivel kellett szembesülnünk, és kiderült, hogy anyanyelvből finoman szólva sem villognak a tizenegy évesek, matekból meg még annyira sem – ez pedig a jobbegyenes. És az eredményekből azt is látjuk, hogy a magyar diákok nem hogy nem teljesítettek jobban szlovák kortársaiknál, hanem jócskán elmaradtak tőlük. S most ide kívánkozna az a szinte már közhelyes diagnózis, amit az egyre szaporodó rossz oktatási eredmények kommentálásakor az egyszeri újságíró le szokott írni, nevezetesen hogy a szakértők és az illetékes politikusok óvatoskodnak, és egymásra mutogatnak. Mert ez történik most is: a PISA-felmérés eredményeiről szakértőink azóta sem írtak tele oldalakat a sajtóban, hogy feltárják az okokat. Az ötödikesek tesztelésének eredményeiből levont következtetések is várhatóan felkerülnek majd a polcra.  Ám a szlovákiai és a kisebbségi oktatásügy elértéktelenedése ilyen hozzáállással folytatódni fog. Nem látszik a horizonton, hogy az oktatásügyi minisztérium vagy a mi szlovákiai magyar illetékeseink (legyen szó akár szakértőkről, akár politikusokról) a tűzoltáson kívül merészebb vállalásokat jelentenének be. Pedig ezekből az eredményekből is látszik, itt az ideje kockáztatni az oktatásügyben. Megpróbálni gyökeresen átalakítani a rendszert olyan járható utak mintájára, mint a finn vagy éppen a lengyel. Komoly pénzeket áldozni olyan tanárréteg kinevelésére, amely át tudja hidalni az információs robbanás által óriásira növekedő generációs szakadékot – melyben gyerekeink, a digitális bennszülöttek egészen másképpen szerzik az információikat és a világról alkotott képüket, mint mi. Akik sokkal nagyobb hatékonysággal tudják kihasználni az internet és a mobiltechnológiák által nyújtott lehetőségeket, mint a mostani, elavult, magolásra alapuló rendszer, melyben a tehetséges diákokat nem fejlesztik tovább, a gyengébbeket pedig nem zárkóztatják fel. Akik sokkal jobban bevonják a szülőket is a gyerekek fejlesztésébe, és nemcsak a diákok tudását, hanem készségeit is sokkal nagyobb mértékben igyekeznek fejleszteni. Azonban nekem, mint egyszeri embernek és újságírónak úgy tűnik, jelenleg csak a meglévő, lassacskán összeomló rendszert igyekszik a többség – pár lelkiismeretes, innovatív tanáron és szakértőn kívül – toldozni-foltozni. Előre félek, milyen minőségű iskolába írathatom be pár év múlva a gyermekemet.