Lemondott a Népszabadság főszerkesztője

Lemondott a Népszabadság főszerkesztője. Eötvös Pál távozását a napilap szerda déutáni szerkesztőségi ülésén jelentették be.

Lemondott főszerkesztői tisztségéről Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője. Eötvös távozását szerdán jelentették be a lap dolgozói előtt.

Lemondott a Népszabadság főszerkesztője. Eötvös Pál távozását a napilap szerda déutáni szerkesztőségi ülésén jelentették be.

Lemondott főszerkesztői tisztségéről Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője. Eötvös távozását szerdán jelentették be a lap dolgozói előtt. A rövid szerkesztőségi értekezleten az elnök-főszerkesztő nem indokolta a döntést. A Népszabadság igazgatását májusig megbízott főszerkesztő látja el. A feladatot az éppen betegszabadságon tartózkodó Vörös T. Károly látja majd el - tudta meg az Index. A szerkesztőség tagjait váratlanul érte a főszerkesztő lemondása, hiszen Eötvöst 2002-ben újabb négy évre megerősítették tisztségében, s semmi nem utalt arra, hogy távozni készülne.

Vörös T. Károly a lap ideiglenes vezetője az Indexnek azt mondta: betegállományban van, mindössze telefonon értesült a történtekről. A felkérést Vörös T. az ideiglenes főszerkesztői feladatok ellátására elfogadta, eseteleges terveiről azonban nem nyilatkozott.

Eötvös '71 óta a Népszabadságnál

Eötvös Pál a Népszabadság szerkesztőségének 1971 óta tagja. Az újságnál szinte valamennyi beosztásban dolgozott: először mint vidéki tudósító, majd a gazdasági rovat vezetője, később főszerkesztő-helyettes, és 1989 óta Magyarországon elsőként mint választott főszerkesztő. Irányításával történt a lap átalakítása, a működéshez szükséges gazdasági keretek megteremtése és a német partner a Bertelsmann-konszern bevonásával a részvénytársaság megszervezése.

Medgyessy Péter miniszterelnök egyébként múlt csütörtökön látogatta meg a Népszabadság szerkesztőségét.

Csökkenő példányszám

Bár tavaly az összes vezető országos napilap példányszáma csökkent, a piacon a Népszabadság könyvelhette el a legangyobb visszesést. A napilap az utóbbi három évben most rögzítette a legalacsonyabb, alig 170 ezres példányszámot. Szakértők szerint a három százalékponttal 15 százalékosra emelt áfakulcs miatt jelentősebben emelkedő árak nem kedveznek az értékesítésnek és az olvasási szokások változása is megnehezíti a kiadók helyzetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?