Le Pen ellenfelére várva

<p>A hétvégén tartott török referendum és a júniusi brit előrehozott választások között következik egy újabb, Európa sorsát alapvetően meghatározó szavazás. A hétvégén lesz a francia elnökválasztás első fordulója, majd a két legerősebb jelölt május 7-én csap össze.</p>

Tanulságos folyamatok zajlanak Párizsban. Az előző két-három elnökválasztáson a jobboldali konzervatív jelölt és a baloldali szocialista jelölt küzdött meg, harmadikként futott mellettük a radikális Nemzeti Front. Most több jelöltre kellett figyelni.

Már a kezdet is rendhagyó volt, mivel a hivatalban lévő szocialista elnök, Francois Hollande bejelentette, hogy nem méretteti meg magát. Ez vezetett oda, hogy a szocialista párt végül nem volt képes egy népszerű jelöltet kiállítani, hanem azzal a Benoit Hamonnal vágott neki a kampánynak, aki most nincs a négy esélyes jelölt között.

A szocialista szavazatokon így két jelölt osztozhat. Az egyik az egykor Hollande embereként is szolgáló, jezsuita iskolába járó, majd Rotschild cégében meggazdagodó Emmanuel Macron. A fiatal, jóképű jelölt az egyetlen valóban EU-párti induló. A baloldali szavazók másik választása Jean-Luc Mélenchon lehet, marokkói születésű politikus, aki a szocialistáktól még balrább tolódott. Célja az európai alapszerződés újratárgyalása vagy a kilépés az EU-ból, és a vagyonok újraelosztása.

A felmérésekben Macron és a Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen egymást váltva szerepel az élen, a harmadik helyen sokáig stabilan a republikánus jelölt, Francois Fillon állt. A korábbi miniszterelnököt azonban beérte Mélenchon, így most ott tartunk, hogy négy jelölt szerepel majdnem fej-fej mellett a közvélemény-kutatásokban.

Persze mindenkit az foglalkoztat, melyik két jelölt juthat a második fordulóba és ott egymással szemben milyenek lesznek az esélyeik. A legvalószínűbb, hogy Macron és Le Pen csap össze, ebben az esetben ez lesz a kérdés, hogy Macronra mennyien adnák voksukat a Fillon-féle republikánusok és a radikálisabb baloldaliak közül, vagy távolmaradásuk miatt esélyt kaphat a valódi győzelemre Le Pen? Ha viszont Fillon vagy Mélenchon futna be Le Pen mellett, úgy még tovább nőhetnének a Nemzeti Front esélyei. Fillonra nehéz szívvel szavaznának át balról, mivel francia mércével nagyon piacbarát gazdaságpolitikát hirdet, amely tradicionálisan leveri a lécet a szocialista vidékeken. A Mélenchon–Le Pen párharcra pedig alig mernek gondolni, de már matematikailag sem kizárt ez a forgatókönyv.

Mindezek fényében, európai és integrációpárti közép-európai országok aggódhatnak: Macron be tud-e futni, vagy Fillon hogyan viszonyulna valójában az unióhoz, ha elnök lenne. Le Pen esetében jóval kevesebb a kérdés e téren, akkor végleg leszámolhat az EU a Berlin–Párizs tengellyel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?