Lárvaarcú demokrácia

Folyamatosan kongatni kell a vészharangot, hiszen minden jel arra utal, hogy egy népet teljesen el akarnak pusztítani. Persze rengeteg a túlzás az összehasonlításban, de azért a folyamatot jól érzékelteti: ahogy a múlt század harmincas éveiben csak az értelmiségiek figyelmeztettek a hitlerizmus veszélyére, most is az értelmiségiek, a civil kezdeményezések jósolják a csecsenek várható, minden eddigi megpróbáltatásnál nagyobb tragédiáját.

A világ hatalmasságai – Bush, Schröder, Chirac, Berlusconi –, mint akkor, süketnek tettetik magukat, egy-két óvatos ejnye-bejnye után vidáman együtt szabadságolnak a lárvaarcú Putyinnal. Nem véletlen: Maszhadov halála óta a Csecsenfölddel foglalkozó aggódó elemzések olyan mértékben szaporodnak a világsajtóban, amilyen mértékben a téma – a februári nagy csúcstalálkozókon feltehetően megköttetett alkuk miatt – kiveszett a tárgyalótermekből.

Pár hét után a részletek lassan feledésbe merülnek, s csak az egyetlen lényeges dolog marad meg az emberben mindabból, amit Putyin mondott, amikor a demokrácia oroszországi fogyatékosságait bírálták: nincs semmi baj, a demokrácia kritériumait hozzá kell igazítani az orosz valósághoz, értsd: a putyini hatalomgyakorlás módszereihez.

Nem nehéz kitalálni, mi volt a Kreml célja Aszlan Maszhadov meggyilkolásával. Ő volt az egyetlen csecsen vezető, aki a legnehezebb percekben is tárgyalni akart, és akivel lehetett volna tárgyalni. És ő volt az egyetlen, akinek legitimitást adott, hogy 1997-ben nemzetközi felügyelet mellett választották államfővé, miután 1996-ban Jelcinnel megkötötte a békét, az oroszok számára keserű békét. Hiszen az első háborúban a csecsenek megverték az oroszokat – és Maszhadov volt a vezérkari főnök. Talán ez, a sértett orosz hiúság is közrejátszott abban, hogy meg kellett halnia. Ezért állította Moszkva, hogy terrorista volt, pedig nem volt köze sem a Dubravka színházbeli, sem a beszlani tragédiához.

Mindvégig határozottan elutasította a terrorizmust mint a politika eszközét, ezért is fordultak el tőle a szélsőséges csecsen hadurak, ezért is csúszott ki kezéből a tényleges hatalom. Mégis, hiába mondták róla, hogy belőle is csak egy jelentéktelen haduracska lett pár fegyveressel, mert amikor februárra meghirdette az egyoldalú tűzszünetet, azt minden csecsen megtartotta. Hatalma már nem, de tekintélye volt. A bosszúért lihegő, kormányfőként a második csecsen háborút elindító Putyin nem akart vele tárgyalni.

Csak az olyanok maradtak, mint a Beszlant vállaló Bászájev. És jön a még elkeseredettebb új nemzedék, amely csak háborút látott, egy percig sem élt békében. A Kreml már alig várja, hogy Bászájevék elkövessenek egy kiadós, sok áldozatot követelő terrorakciót. És akkor el lehet indítani a minden eddiginél pusztítóbb orosz hadigépezetet. Civil szervezetek adatai szerint a csecsen lakosság egynegyede meghalt, a másik negyede elmenekült. A maradéknak már ássák a sírját.