Őrizetbe vettek egy négytagú családot, melynek tagjait azzal vádolják, hogy az egyik rokonukat megölték, majd annak húsát megsütötték és megetették a mit sem sejtő násznéppel a Fülöp- szigeteken.
Lakodalmi fogás lett egy vendégből
Végzetesnek bizonyult egy fülöp-szigeteki férfi számára, hogy véletlenül megfogta a menyasszony fenekét. Az örömapa ugyanis olyan mérges lett a „kedves” rokonra, hogy nem mindennapi módon állt bosszút rajta. A fiával, egy unokatestvérével és egy unokaöccsével kicsalták a mulatságról az áldozatot, aki egyébként szintén unokatestvére volt az örömapának, és egy félreeső helyen halálra késelték.
Az egyik szemtanú, aki egyébként részese volt a gyilkosságnak, a rendőrségnek bevallotta, hogy kókuszpálma levelekből kerozin segítségével tüzet gyújtottak, és ezen sütötték meg a holttestet. Ezután csipegettek kicsit belőle.
Egy másik jelenlévő azt állította, hogy ő majdnem kihányta a falatot, amit megkóstolt, de késsel kényszerítették, hogy nyelje le.
A csoport tagjai a kóstoló után visszatértek a sült maradékával a ceremóniára és a násznépet körbekínálták vele. Többen ettek is a férfiból, hiszen nem tudták, hogy milyen „csemegét” adtak nekik.
A bűncselekmény csak egy héttel később került nyilvánosságra. Az örömapát és fiát elfogták, és kannibalizmussal gyanúsítják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.