Küldj SMS-t az orvosodért!

Imádok egy magyar dzsesszénekesnőt, akit azonban kevesen ismernek, mert az éjszakában énekel „csupán”, de ott bravúrosan és nagy sikerrel. Fellépett egyszer egy többfordulós énekversenyen, csak úgy dőlt belőle a nóta, a kis kesze-kusza hangocskák elvesztek mellette. Féltettem, mert a teljesítményt nem szakmai, hanem társadalmi zsűri értékelte, vagyis olyan, amely nem szakemberekből, hanem közéleti személyiségekből tevődött öszsze. Be is következett, amit sejtettem, mi több, előre láttam: az énekesnőm sehol se végzett, vagyis valahol a futottak még kategóriában kötött ki, el sem jutott a középmezőnyig és a döntőig. Zavart is, hogy benevezett a versenybe. S hogy selyemcukorka hangokkal akart megmérettetni egy olyan tehetség, akiből olyan sugárban árad a dallam, hogy az már sok is, túl sok a tingli-tanglihoz szokott füleknek.

Régóta féltem a tehetséget. Bár azt mondják, az igazi nem kallódik el. Lehet, ha értő szemek vigyázzák. Ám a mai kulturális fogyasztói viszonyok között könnyen megtörténhet, hogy még egy szakmai értékelő bizottság is félretrafál. Van erre is példa. Volt olyan énekverseny, amelynek győztesével kapcsolatban azt mondta a zsűri elnöke – nagytiszteletű színész –, hogy ezt a nevet nagyon meg fogjuk tanulni. Csodálkoztam is, mivel – bár akkor sokan esküdtek rá – egy dalra szóló tehetségre tartottam a hangját, semmi fantáziát nem láttam benne. Na, nem is volt igazán időnk megjegyezni a nevet.

Már a társadalmi zsűrizés sincs ínyemre. Én ugyanis fejet hajtottam az előtt a tehetségboncolgató-kutató értékelés előtt, amellyel a régi Ki mit tud? jól összeszokott szakmai zsűrije ítélte meg a produkciókat. Mondom, a társadalmi zsűrizést is úgy élem meg, mint egy rossz foghúzást, ezt a manapság elterjedt, a reality show-k szintjére degradált értékelést, vagyis a külső megcsináltság és trendiség, valamint a szimpátia-rokonszenv alapon történő kiválasztást komoly megmérettetésben – sztárkereső énekversenyekben – nem tudom mérvadónak elfogadni. Nem csupán a kulturális értékromlás miatt aggódom egy olyan helyzetben, amikor a tehetségkutatást a közönségtetszés és nem a szakma irányítja. Ebben a sztárcsináló világban, amelyben a közönség szava Isten szava (s amelyben például a Szupersztár vigaszágából nem jutnak tovább tehetséges fiatal énekesek), csak egy dologtól félek. Hogy eljön az az idő, amikor reality show-alapú megmérettetésekkel, SMS-es közönségszavazás alapján válogatják majd ki a felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkező diákokat is. Mondjuk, gyógyítóinkat, a leendő orvosokat. Minden jöhet!