Kubai nyitás

Bár a végkifejlet még kérdéses – az elnök ellenzéke máris jelezte fenntartásait –, a bejelentés önmagában is figyelemre méltó. Obama bátor stratégiát választott, sok kis lépés helyett a teljes nyitásra szánta el magát. Ez ötvenévnyi „ridegtartás” után a diplomáciai kapcsolatok felújítását, a kereskedelmi és utazási szankciók feloldását jelentené, és az USA törölné a terrorizmust támogató államok listájáról Kubát. Az első lépés a fogolycsere volt, amit több hónapos tárgyalás előzött meg.

A két ország viszálya hidegháborús maradvány: Kuba a Szovjetunió szövetségese volt, ezért Washington szankciókkal, embargóval és a diplomáciai kapcsolatok megszakításával sújtotta. A viszonyt tovább rontotta, hogy az ötvenes évek óta tartó legális és illegális migráció eredményeképpen ma mintegy 2 millió kubai származású polgár él Amerikában – ez különösen nagy szám, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Kuba összlakossága jelenleg 11 millió körül mozog. A kubai-amerikaiak elsősorban Floridát vették célba, nem véletlenül hívják Miami egyik külvárosát „Kis Havannának”.

Az amerikai kubai lobbi nem lelkendezett az elnök bejelentése után. Sokuknak a rendszer ellenségeként kellett elhagyniuk hazájukat, rokonaik, barátaik vesztek menekülés közben a tengerbe. A Castro-rezsim számukra ma sem partner. Az sem segíti a dolgot, hogy a legjelentősebb kubai származású közszereplő (na jó, az énekes Pitbull után...) az a Marco Rubio floridai szenátor, aki manapság a republikánusok üdvöskéje, a lehetséges elnökjelöltek között tartják számon a 2016-os választásra. Rubio máris kijelentette: Obama a legrosszabb tárgyaló, akit ismer, és az általa kijelölt út vereséghez vezet. Azonban a republikánusok sem egységesek a kérdésben: a szintén befolyásos Rand Paul szenátor és mások is üdvözölték Obama bejelentését.

Obama stratégiája illeszkedik abba a geopolitikai irányzatba, amit az elnök az elmúlt hat évben követett. A befagyott konfliktusok feloldását és az együttműködést szorgalmazó Fehér Ház sokat tudott javítani Amerika megítélésén a világban, és sikeresen kezelt több roppant problémás konfliktust. Bírálói persze túl puhának tartják Obamát, őt hibáztatják a szíriai és ukrajnai fejleményekért, mondván: gyengesége felbátorította az ellenfeleket.

Obama azonban egy valamit biztosan jól lát: a 21. század geopolitikája már nem pusztán a „kemény” katonai és gazdasági hatalomról, hanem annak „puha”, diplomáciai és kulturális eszközökkel való kombinálásáról szól. Ez az, amit Joseph Nye elemző „okos hatalomnak” (smart power) nevez. Mindez Kubára is igaz: az USA-nak nem érdeke a kemény szankciók fenntartása, sokkal jobban jár egy baráti, az USA-val nem ellenséges Kubával. Ezért persze meg kell küzdeni. A első, történelmi lépést mindenesetre megtette az elnök.