Krakkóban kezdődik a 14. katolikus Ifjúsági Világtalálkozó

Ma kezdődik Krakkóban a Ferenc pápa lengyelországi zarándoklatával összekötött, több százezer fiatal részvételével a 14.

Ma kezdődik Krakkóban a Ferenc pápa lengyelországi zarándoklatával összekötött, több százezer fiatal részvételével a 14. katolikus Ifjúsági Világtalálkozó.

A világtalálkozóra több százezer fiatalt – köztük mintegy 4-4 ezer magyart és szlovákot – várnak, és a katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedik.

A „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” mottóval rendezett hatnapos világtalálkozóra előzetesen több mint 356 ezer zarándok regisztrált a világ 187 országából. A programsorozat hét végi csúcseseményeire: a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére mintegy 1,5 millió résztvevőt várnak. A fiatalok nagy része már Krakkóban van, miután a múlt hét közepétől a lengyelországi egyházmegyék által meghirdetett előtalálkozókon mintegy 115 ezer, a világ 135 országból érkező zarándokot fogadtak családoknál és egyházközségekben. 1200 magyar fiatal a közös imádságokkal, kulturális és sportprogramokkal egybekötött előtalálkozókon mindenekelőtt a közép-lengyelországi Lódzba, valamint a legismertebb lengyel zarándokhelyre, Czestochowába és a sziléziai Katowicébe látogatott. A krakkói világtalálkozó nyitómiséjét ma este Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek mutatja be. Holnap kezdődik Ferenc pápa lengyelországi zarándoklata, őt aznap a krakkói királyi várban, a Wawelben Andrzej Duda lengyel elnök fogadja. A pápa csütörtök délelőtt Czestochowában mutat be szabadtéri szentmisét, délután Krakkóban a Blonia-mezőn tartják meg a világtalálkozó pápai programjának nyitóceremóniáját, várhatóan hat magyar püspök részvételével. Pénteken a pápa az egykori náci német haláltáborba, Auschwitzba látogat. A Krakkótól mintegy 70 kilométerre eső Oswiecimban található Auschwitz I és Auschwitz-Birkenau emlékhelyeken zárt körű programokon vesz részt a láger halálfalánál, valamint az ott kivégzett Szent Maksymilian Kolbe lengyel ferences szerzetes halálcellájában imádkozik. Aznap délután egy krakkói gyermekkórházba is ellátogat, és keresztúti ájtatosságon vesz részt a Blonia-mezőn. Szombaton a pápa két krakkói szentélyben mutat be szentmisét, utána a vasárnapi záró miséig a világtalálkozó fő eseményei az Irgalmasság Kampuszán folynak. A világtalálkozót a nemzetközi tömegrendezvényekkor megszokott biztonsági intézkedések kísérik. Beata Szydlo lengyel kormányfő múlt szerdán elsőfokú terrorkészültségi szintet hirdetett meg, a kiberveszélyekre másodfokú készültség van érvényben. Emellett július 4-től augusztus 2-ig Lengyelország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést, ezt szúrópróbaszerűen végzik a közúti, vasúti, tengeri, folyami és repülőtéri határátkelőknél. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter vasárnap közölte: a világtalálkozót 38 ezer rendőr, határőr és tűzoltó biztosítja. Az utóbbi napokban történt németországi támadásokkal kapcsolatban Blaszczak a lengyel közszolgálati televízióban elmondta: nincsenek titkosszolgálati értesülések arról, hogy Lengyelországban terrortámadásra kellene számítani. A krakkói találkozó a 14. lesz az Ifjúsági Világtalálkozók (IVT) sorában, melyek hagyománya II. János Pál pápaságához fűződik. A lengyel pápa 31 évvel ezelőtt, 1985 virágvasárnapján Rómában tartotta meg az első nagyszabású találkozót a fiatalokkal. A nemzetközi ifjúsági találkozókat azóta évente tartják meg egyházmegyei szinten, két-három évente pedig világtalálkozót szerveznek más-más kontinensen. XVI. Benedek a 2005-ös kölni, a 2008-as sydney-i és a 2011-es madridi IVT-re zarándokolt el. Ferenc pápa a legutóbbi, a 2013-as Rio de Janeiró-i találkozón vett részt, amelyen mintegy 3,7 milliós részvételt jegyeztek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?