Közösségi önismeretünk kihívásai

A hazai sajtóban a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet által alapított folyóiratról legfeljebb egy-egy lapszám tartalmát felsoroló kurta ismertetésen kívül talán még nem is jelent meg érdemleges, a közlemények szellemi hozadékára reagáló visszajelzés. Pedig a negyedévenként megjelenő folyóirat egy évtizedeken át tátongó és már-már tartósnak mutatkozott űrt tölt be a szlovákiai magyar kisebbségi közeg elemző-vizsgáló önismeretében. Igen, mert ez volt a lap indulásakor az eredendő szándék – a nemzetiségi lét tudományos szintű önreflexiójának lendületet adó fórum megteremtése, ami a maga eszköztárával viszszahat a kisebbségi fejlődésstratégiákra. Az ehhez nélkülözhetetlen, a folyamatos megjelentetést biztosító mennyiségi és minőségi feltöltődés szinte egybeesett a rendszerváltással. S az ilyen jellegű aggályok azóta szertefoszlottak. De az anyagi háttér megteremtése sem kevés erőfeszítést kíván.

Az anyaországi támogatási rendszer természetesen messzemenő segítséget jelent a folyóirat fenntartásában, de ugyanakkor pótolhatatlan szerep hárul – nemcsak a szakmai koordinálás okán – a magyar–magyar intézményi kapcsolatok minél racionálisabb működtetésére. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója nyomatékosan hívja erre fel a figyelmet a tavalyi harmadik számban közölt interjúban, melyet Fazekas József főszerkesztő készített vele. Szarka László rámutat arra, épp a somorjai intézettel kialakult együttműködés kapcsán, hogy a mai nehéz költségvetési és pályázati körülmények között egyre többet számít a bizalom és a belső igényre, közös érdekekre alapozott egyetértés. Ebben a kutatásszervezési elvben és gyakorlatban látja egyik fő előfeltételét annak, hogy a kisebbségi közösségek tudományos intézményei nemzetközi mércével is mérhetőek legyenek. Több Kárpát-medencei magyar kutatóhellyel egyetemben a somorjai intézetet is, a folyóiratával együtt a régió élvonalába sorolja.

A szlovákiai magyar kutatóműhelyek helyi kötődése és a Fórum hatóköre közötti kellő összehangoltságban, intézményhálózattá alakításában rejlő erőforrás minden bizonnyal hatékonyabb kiaknázást kínál, s ugyanez alighanem elmondható a magyar nyelvterület kisebbségkutató intézetei közötti élő kapcsolatból származó közös hozadék előmozdításának lehetőségéről is. A kölcsönösség sokirányú, többszörösen összefonódó szálai lehetővé teszik a sajátosságok és a rokon vagy azonos vonások ama „közös érdekeket” szolgáló közvetlen egymásra hatásának, a közös értékteremtés folyamatának a megragadását és alakítását. Természetesen ebbe beletartozik a többségi partnerekkel való együttműködés is. A lap szinte minden számában jelentet meg szlovák szerzőtől származó, közös haszonnal járó írást.

A budapesti Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet bemutatása a Fórum Társadalomtudományi Szemle hasábjain sejthetően a folyóirat profilbővítési szándékáról tanúskodik. S nyilván nem véletlen, hogy a tavalyi utolsó, negyedik lapszám a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének szentelt monotematikus tartalommal jelent meg. Hisz ez a pedagógusképzési és tudományművelői szerepet egyaránt felvállalni kényszerült egyetemi tanszék lett jó ideig megtestesítője és egyben letéteményese is az anyanyelvi, a nemzetiségi léthez kapcsolódó tudományos feltáró munkának. Ugyanakkor a szakpárosítás által adott lehetőségek folytán egyben kiröppentő fészkévé vált a szlovák intézményekbe kerülő gyér számú, az anyanyelvi kötődését és a nemzetiségszolgálat iránti elkötelezettségét megőrző kisebbségi magyar kutatónemzedéknek.

Mészáros Andrással az ugyancsak lényegre tapintó kérdések feszegetésére hangolt, a rendkívül kifejező Hagyomány és kontextus címmel ellátott, szintén a főszerkesztő, Fazekas József által készített beszélgetés áttekintést nyújt a tanszék történetéről. Jobban mondva arról az útról, amelyen haladva eljutott a magyarságtudományként értelmezett hungarológia és a filológiai meghatározottságú, a szlovák anyanyelvűek elengedhetetlen közreműködésével létjogosultságot szerzett hungarisztika meghonosításáig. Mészáros András többek között erre is utalva joggal hangsúlyozza, hogy a tanszék e tekintetben maga is hagyományteremtő igyekezetet tudhat maga mögött. Ezzel összefüggésben tér ki a komáromi Selye Egyetem létrejöttével előálló helyzetre, mely egyszerre kínál perspektívákat és idéz elő átfedéseket. Ezek kiküszöbölése – s itt alighanem visszautalhatunk Szarka László említett látleletére – megköveteli a kölcsönös bizalmat, valamint a közös érdekek és értékek szem előtt tartását. Éppen ezért elvárható, hogy az interneten kívül a lap hasábjain szintén mihamar bemutatkozik a Selye Egyetem is a maga koncepcionális – a meglehetősen általános célkitűzéseken túlmenő – elképzeléseivel, de főként a kezdeti oktatói és tudományos eredményeivel. A mégoly szűk körű szlovákiai magyar kutatói közösség ezeknek prezentálását érdeklődéssel várja. Mert ne feledjük, az oly nehezen kiharcolt magyar nyelvű egyetem működése – csakúgy, mint létrejötte volt – nemcsak belső intézményi kérdés, hanem közügy, beleértve a szakmai állomány feltöltésének mikéntjét is. Az együttgondolkodás közösségi igénye nem sérti az egyetem autonómiáját és munkatársainak ez irányú jogos érzékenységét. Alapjában véve társadalmi hátszelet jelenthet az egyetem számára, amire nemcsak az anyagi gondok megoldását keresve van szükség.

A pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszék mostani és volt munkatársainak egy-egy munkáját felvonultató összeállítás érzékletes képet ad a szakmai tájékozódás sokrétűségéről. Jó szerkesztői érzékről tanúskodik e közlemények kiegészítése Rudolf Chmelnek és a tanszék egykori elődjének, a Magyar Szemináriumnak a megteremtésében részt vállaló Bujnák professzornak a szlovák–magyar irodalmi összehasonlító vizsgálódással kapcsolatos tanulmánya. Rudolf Chmel fejtegetései 1986-ból származnak, de akárcsak ma is íródhattak volna. Akkori kérdésfelvetései ugyanis továbbgondolkodásra érdemes késztetésekkel szolgálnak.

A lap hasábjain jelentős teret kap a szlovákiai magyar kisebbségtörténet. Örvendetes, hogy ebben a témakörben a kortörténeti megközelítés is érvényesül. Ebből a szempontból úttörő kezdeményezésnek számít az oral history módszerével készített, a rendszerváltás szlovákiai magyar vonatkozásait felidéző visszaemlékezéseknek, amelyeknek a publikálása nyilván folytatódni fog, s korábbi időszakkokra is kiterjed. A személyes emlékezet felelevenítésének fontosságára utal a Novomeskýnek a magyarokhoz fűződő viszonyát vizsgáló, a harmadik számban közölt tanulmány kiegészítéseként megjelent levélváltás Illyés Gyulával. Ennek körülményeiről a maga teljességében valószínűleg csak a korabeli tanúk elhalványult emlékezetének felélénkülése adhat képet.

Joggal vetődik fel a kérdés: mennyire csapódik le a lap kisebbségi önismeretünket gazdagító jelenléte a szlovákiai magyar közgondolkodásban. Öllős László a Fórum beköszöntőjében hangsúlyozta, hogy az induló folyóirat építeni kíván arra a hiánypótló szerepre, amit a heti- és napilapokban megjelent, főleg a tudományos ismertterjesztést szolgáló, a tudományossággal foglalkozó viták jelentettek. Nos, úgy tűnik: mára a sorrend felcserélődik, a Fórum nyújthat ösztönzést a publicisztikának ahhoz, hogy a tudományos értékek kisebbségi-közösségi hatóerővé váljanak.

Csak élni kellene vele. Remélhetőleg a folyóirat bemutatkozása a pozsonyi magyar kulturális központban hasznos véleménycserét eredményez.