Közös akarat

PINKHAMMER RUDOLFKossuth Rádiót hallgatni jó és megnyugtató érzés. A világ sokkal szebb, színesebb, tisztább és szárazabb. Most hétvégén például megtudhattuk, hogy Magyarországot nem érinti a kivándorlás jelensége.

PINKHAMMER RUDOLF

Kossuth Rádiót hallgatni jó és megnyugtató érzés. A világ sokkal szebb, színesebb, tisztább és szárazabb. Most hétvégén például megtudhattuk, hogy Magyarországot nem érinti a kivándorlás jelensége. Számomra ez elsőre elég hihetetlenül hangzott, bevallom nem is hittem volna el, ha nem maga a magyar miniszterelnök mondja. De hát ő mondta, szóval kénytelen vagyok tényként kezelni.

Orbán valóságértelmezése szerint aki külföldön vállal munkát, gyereket, lakáshitelt, az nem kivándorol, hanem csupán él egy, az EU által biztosított lehetőséggel. Hiszen, mint mondja, „egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”. Tehát attól, hogy ezek az emberek Nyugat-Európában dolgoznak, még ugyanúgy a magyar társadalom, így a magyar munkaerőpiac részei. Ez a nézőpont helyére is teszi az aktuális budapesti kormányzat azon statisztikai zsonglőrködésének misztériumát is, miszerint a munkanélküliségi rátát csökkenti az a több tízezer munkavállaló, aki nem az ország területén vállal munkát.

Persze az más kérdés, hogy mi lesz azokkal a forintokkal, pardon, eurókkal, amiket ezek a munkavállalók elköltenek. Mert nagy eséllyel ezt abban az országban költik el, ahol dolgoznak. Abba már bele se merek gondolni, hogy hol adóznak.

Ez az unortodox szemlélet persze megoldási lehetőséget is kínál. Ha továbbgondoljuk, nincs más dolga a magyar munkanélkülinek, mint pár országhatárral nyugatabbra menni a közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül. Így előbb-utóbb a munkanélküliség ismeretlen fogalom lesz Magyarországon, a politikusoknak pedig mindössze annyi dolguk lesz, hogy lekapcsolják a villanyt. A Kossuthot pedig interneten is lehet hallgatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?