Közép-Ázsia és Afganisztán

Az afganisztáni tálib vezetés elleni amerikai válaszlépés máris átértékelte a tíz éve független köztársasággá vált egykori közép-ázsiai szovjet köztársaságok helyét. Az első lépésben Üzbegisztán helyzete erősödött meg azt követően, hogy az amerikai támadás megkezdése előtt Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Taskentben felkereste Iszlam Karimov elnököt, az orosz sajtó szerint „amerikai hegyivadászokat és a jobb élet reményét hozva magával”. Ami az utóbbit illeti, a két politikus megbeszélésén állítólag minden más témát kiszorított annak taglalása, hogy milyen politikai és gazdasági előnyökkel kompenzálja az USA az üzbég légtér és néhány kulcsfontosságú katonai támaszpont rendelkezésre bocsátását. A gesztus amellett, hogy kétségtelenül magában rejti az Üzbegisztán ellen irányuló tálib bosszú veszélyét, Taskentnek is érdeke. Nem utolsósorban azért, mert a kabuli rezsim csapásai az üzbég légitársaságok polgári gépeit is veszélyeztetik. Mindazonáltal Iszlam Karimov, a Nagy-Üzbegisztán álmát melengető egykori párttitkár magasra szabja az együttműködés árát: a nyugati világ által garantált regionális nagyhatalmi státusra tör.

Közép-Ázsia térképére pillantva az ember nyomban megérti ennek jelentőségét. A mesterségesen meghúzott határok azt bizonyítják, hogy 1917 előtt Közép-Ázsiában nem játszottak szerepet az államhatárok. Az őshonos népek az ősi civilizációs központok, a khivai, a kokandai kánság és a buharai emirátus köré szerveződtek. Az 1920-as években az üzbég, a tádzsik, a kirgiz, a türkmén és a kazah szovjet köztársaság megjelenésével a területi szerveződés elvét mesterségesen váltották fel a történelmi tudatban soha nem létező nemzeti szemponttal. A birodalom felbomlása a formálisan függetlené vált országokban óriási, teljesen védtelen kisebbségeket teremtett. Egyetlen példa a tálibellenes afganisztáni küzdelem szempontjából kulcsfontosságú tádzsik –üzbég viszony illusztrálására. Az Üzbegisztán legnagyobb etnikai kisebbségét alkotó szamarkandi és buharai tádzsikok tíz éve, az önálló Üzbegisztán megalakulásával másodrendű állampolgárok lettek. Az üzbég vezetés megengedte ugyan, hogy a korábbi szokásjoggal ellentétben ne üzbég, hanem tádzsik nemzetiségűnek anyakönyveztethessék magukat, ám nem iktatták törvénybe az ország két hivatalos nyelve, az üzbég és az orosz mellé harmadikként a tádzsikot, és betiltották a Szamarkand nevű tádzsik kulturális központot is.

Az Afganisztánnal 1200 kilométeres közös határral rendelkező Tádzsikisztán lakosságának egyharmadát alkotó üzbég kisebbségnek más gondjai vannak. A munkanélküliség áldozatai elsősorban nem tádzsikok, hanem üzbégek. A falvakban élő üzbégek 90 százalékának nincs munkája. Ez tíz éve romló, túlzás nélkül robbanásveszélyes helyzetet teremtett, amelyet súlyosbít, hogy az üzbég kisebbség a demográfiai robbanás következtében lassan mindenütt többséggé változott a tádzsikokkal szemben. Az utóbbiak önvédelemből adminisztratív úton biztosítani akarják maguknak a vezető pozíciót, amit az üzbégek nem néznek tétlenül. És akkor ott van még a kirgiz közösség Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban, a kirgíziai tádzsik kisebbség, az üzbegisztáni kazahok konfliktusai...

Üzbegisztán a bonyolult etnikai szembenállásban akarja megszerezni magának az USA belpolitikailag is felhasználható jóindulatát. A saját lakosságával szemben nem kell sokat magyarázkodnia. Abban az országban még néhány éve tízezreket dolgoztattak föld alatti üregekben Rasidov párttitkár birodalmában, az egyénnek, az emberi méltóságnak nincs az euroatlanti világban megszokott szerepe.

Az afganisztáni háborút a saját regionális nagyhatalmi státusa megerősítésére felhasználni igyekvő üzbég elit bőséges történelmi hagyományokra támaszkodhat. A hivatalos Üzbegisztán érdeke, hogy Afganisztán két részre szakadjon, és az etnikailag, sőt egyelőre politikailag is viszonylag monolit, az 1917 után odamenekült több millió tádzsik lakta északi területeken legális státust teremtsenek az üzbég jelenlét számára. A négy nagy etnikai régióra bomlott országban az ENSZ adatai szerint a hat és fél milliós lakosság 80 százaléka a létminimum alatt él; az elmúlt két év szörnyű szárazsága nyomán még ebben az évben egymillió ember kerülhet az éhhalál szélére. Nemzettudatról, de még csak az egy országhoz tartozás tudatáról itt sem beszélhetünk: Tádzsikisztán 900 éve alkotott utoljára egységes államot.

Ha Kabul és Dusanbe között valóban létrejönne egy önálló képződmény, akkor a volt szovjet utódállamok, köztük Oroszország és a tálib rezsim között ily módon kialakuló pufferövezet csupán átmeneti fegyverszünetet hozhat az amerikai válaszlépésektől függetlenül is meglévő etnikai-vallási-területi konfliktusokban. Már csak azért is, mert Karimov Üzbegisztánjában éppúgy, mint az 1992 és 1997 között dúló törzsi polgárháborúból alighogy kilábalt Tádzsikisztánban erős az uralkodó elit ellenében „odalentről” szervezkedő iszlám fundamentalizmus. A posztszovjet térségben a tádzsikok, a perzsák leszármazottai hozták létre az első ilyen pártot Iszlám Újjászületés Pártja néven. Nem titok, hogy komoly kapcsolatban állnak a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség haduraival. Ezért aligha mennek majd túlságosan messzire a kilátásba helyezett amerikai válaszlépés elleni tiltakozásban.

Bonyolultabb az üzbég iszlamista ellenzék várható reagálása. Ezek az erők ugyanis rendkívül szoros kapcsolatot tartanak a tálib mozgalommal, méghozzá az elmúlt években azon belül uralomra került radikális szárnyával. Részt vettek az afganisztáni harcokban, megvetették lábukat a dusanbei kormánnyal szembenálló tádzsikisztáni területeken is. Két évvel ezelőtt pedig harcosaik már ott voltak a Kirgizisztánba betört iszlamista alakulatokban, amelyek célja, hogy a nagyrészt Üzbegisztánhoz tartozó, ám Kirgizisztán felől jobban megközelíthető, évtizedek óta véres etnikai ellentétek gyötörte, koldusszegény Ferganai-völgyben egy iszlám kalifátust hozzanak létre. Az üzbég ellenzék az ország más régióiban is küzd Iszlam Karimov rendszere ellen. Az üzbég elnök nem ok nélkül reméli, hogy az amerikai támadás a talibánnal együtt meggyengíti majd az üzbég fundamentalistákat és megszilárdítja régóta bebetonozott rendszerét.

A szerző magyarországi egyetemi oktató