Kormánybiztos kiborulása

Klára Orgovánová néhány napja képmutató karrieristák felelőtlen lépésének nevezte nemcsak azt a halva született ötletüket, hogy a roma kérdés kerüljön a kulturális minisztérium felügyelete alá, hanem az ANO beharangozott tervezetét is. Érthető a roma kormánybiztos kiborulása, hiszen mára már teljesen egyértelmű, hogy a legkisebb koalíciós partner valójában a kulturális tárca megszerzésére törekedett, s ennek érdekében vetette be csodajavaslatát, amely valójában még el sem készült, hiszen a tervezetet néhány, önmagát szakértőnek kikiáltó személy lóhalálában igyekszik mielőbb összetákolni.

Pavol Rusko pártelnök az előre látható médiabotrányokat megelőzve végül nem valamelyik héját jelölte a tárca élére, hanem a független értelmiségiek számára is elfogadható személyt, ám ezzel a jó húzással sem tudta enyhíteni a romákat ért újabb megaláztatásokat. Két tény teljesen egyértelmű: nyilvánvalóan a romakérdés nem sajátos szlovákiai, hanem európai gond, amelynek történelmi, szociális, gazdasági, műveltségi és egyéb gyökerei vannak. Nincs az a projekt és nincs olyan ország, amely azonnal vagy akár csak egy választási ciklus alatt megoldaná a bonyolult és szerteágazó problémákat. Talán éppen ezért ezzel a helyzettel Szlovákiában is sok politikus és párt mindmáig visszaél. Gátlástalanul politikai tőkét kovácsolnak a problémákból, miként azt az elmúlt négy esztendőben is tapasztalhattuk, amikor leginkább Csáky Pál kormányalelnököt támadták mondvacsinált és átlátszó ürügyekkel a parlamentben és néhány médiumban. Amikor meg közelednek a választások, akkor a legtöbb politikai tömörülés minden szépet és jót, a hangadóknak pénzt is ígér, talán ad is, mert fontosak a romák szavazatai. Aztán a voksolások után elszállnak a hangzatos szavak, és minden kezdődik elölről.

A minap viszont nemcsak az ellenzék, hanem minden jóérzésű ember szintén joggal háborodott fel az újonnan alakult kormánykoalíció egészen elképesztő politikai öngólja miatt. Amivel tulajdonképpen igazat adtak a roma kormánybiztosnak, aki azt is fájlalta, hogy a kormányfő az elmúlt években egyszer sem talált időt a személyes eszmecserére, holott neki már kész és életrevaló elképzelései voltak regionális roma hivatalok létrehozásáról és a tényleges munkáról. Mikuláš Dzurinda leendő miniszterelnökként a koalíciós alkuk során sem kezelte a társadalmi súlyának megfelelően ezt a problémakört. Bírálat illeti a többi kormányzati tényezőhöz hasonlóan a Magyar Koalíció Pártjának tárgyalóküldöttségét is, mert nekik a jól felfogott politikai érdekeken kívül morális kötelességük is lett volna kiállni a hozzánk képest sokkal sanyarúbb és kiszolgáltatottabb helyzetben levő kisebbség mellett. És ugyancsak helyteleníthető Csáky Pál magatartása is, aki talán sértődöttségből – hiszen nem volt ott a koalíciós tárgyalásokon – nem nagyon szorgalmazta azt, hogy a romák ügye maradjon továbbra is az egyetlen miniszterelnök-helyettes felügyelete alatt. Pedig a leköszönt kabinet az elmúlt választási ciklusban több okos kezdeményezést – roma tankönyv, előkészítő osztályok, munkahelyteremtő és egyéb programok – indított el. Az ANO hetek óta rövid távon is eredményes koncepciót lebegtet a közvélemény előtt. Ám egyelőre csak annyit tudunk, hogy Kassán szeretnének romahivatalt nyitni, ami önmagában nem a siker kulcsa.

Ezért sokkal célravezetőbb lenne, ha legalább a kormánykoalíció nem becsülné le a romák súlyos gondjait, amelyek rövid távon is súlyos szociális feszültségeket és akár társadalmi konfliktusokat is okozhatnak. És minden okos elképzelést – a kormánybiztos javaslatait és akár az ANO beharangozott tervét is, ha valóban életrevaló lesz – figyelembe véve célirányos stratégiát dolgozna ki, amelynek a végrehajtása semmiképpen sem lehet egyetlen minisztérium feladata.