Kopcsay: Politikusaink is szeretik az alvilág erős embereit

<p>Máris nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Nyolc gránát és tizenegy páncélököl után eltűnt 300 ezer töltény. Hihetetlen, hogy erre Peter Gajdoš védelmi miniszter nem reagált férfiként &ndash; azaz nem mondott le.</p>

Hogy a muníció eladásán valaki „csak” keresett, a jobbik alternatíva. Rosszabb az a lehetőség, hogy az eltűnt fegyverek a Szlovák Honvédekhez hasonló szervezetnél végezték, amelynek feltett célja, hogy használni fogja, ha a szlovák nép a saját kezébe veszi a sorsát, ahogy néhány évvel ezelőtt Ján Čarnogurský geopolitikai kalandor jelezte. Máris nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha tudjuk, hogy politikusaink is szeretik az alvilág erős embereit. Egyikükről, a már megboldogult Jozef Svobodáról ráadásul birkózóversenyt neveztek el. Boris Kollár parlamenti képviselője, Peter Marček pedig az egekig magasztalta a közösségi hálón. A politikus számára nincs nagyobb szégyen, mint amikor kiderül, hogy közeli kapcsolatban van az alvilággal. Azokkal az emberekkel, akik a törvény határait feszegetik, vagy már át is hágták. Szlovákiában azonban nem kell ezen törnünk a fejünket, elvégre a parlamentben ül egy párt, amely pártolja a bűnözőket, mi több, a háborús bűnösöket. Említsünk meg egy másik, nemesebb eseményt, amely 1989. június 27-én játszódott le, amikor Horn Gyula magyar külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock (nemrég, június 1-jén, 82 évesen hunyt el) Sopronnál elvágta a vasfüggöny első drótjait. A határok megnyitásával és a kelet-németek tömeges kivándorlásával Nyugatra (összesen 170 ezren voltak!) kezdődött el az egységes Európa korszaka. Később, amikor 2015 nyarán ugyanazon a helyen szíriai és más országokbeli menekültek ezrei mentették az életüket, Európában újra épülni kezdtek a falak. Horn és Mock úr, 28 év elteltével is csodáljuk az önök bátorságát, és ma is adósaik vagyunk… A szerző a SME publicistája
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?