Nemek és igenek: második körben a Smer-javaslat, a KDH elbukott

zabo

Miután a kormánykoalíció rendezte a sorait, sorra kerülnek a szimbolikus témák a parlamentben: például az a két párhuzamos, kulturális-etikai témákban zajló kezdeményezés, ami többek között a nemek státuszát is rögzítené az alkotmányban. A Smer javaslata mellé állt első körben a Keresztény Unió két képviselője is, másodszorra a KDH-ra lesz szükségük.

A téma már csak azért is fontos, mert a Fico-kormány hatalomra kerülése óta kevés példa akadt arra, hogy együtt tudna működni egymással az ellenzék és a kormány. A KDH (és a Szlovákia mozgalom frakciójában ülő Keresztény Unió politikusainak) ideiglenes oldalváltása az etikai témában jelezné, hogy a Smer képes együttműködni legalább egy ellenzéki formációval, viszont súlyos precedenst jelenthet a jövőre nézve.

Két elképzelés versenye

A nemek számának alkotmányba öntésével foglalkozó elképzelések hónapok óta részét képezik a közbeszédnek. A Smer alkotmánymódosítási tervezete január végétől hever az asztalon: Robert Fico miniszterelnök a kultúrharcos témákat abban az időszakban dobta be, mikor még az sem volt világos, hogy a kormánykoalíció megtartja a parlamenti többségét – nemhogy összeszedi az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmadot. 

Fico névleg a progresszív ideológiáknak akart gátat szabni, ezért dolgozta ki az öt pontból álló javaslatcsomagot. Ebben lefektette a szlovák törvények elsőségét az uniós szabályozásokkal szemben a kulturális és etikai kérdésekben, a férfi és a női nem kizárólagos elismerését, az iskolai oktatás alkotmánnyal való összhangját, a meleg párok adoptálási lehetőségeinek ellehetetlenítését, valamint a béregyenlőséget.

A KDH eredeti javaslatát februárban nyújtották be. A kereszténydemokraták szintén alapvető kultúretikai kérdéseket szerettek volna szabályozni a saját javaslatukban. A KDH kötelező népszavazást javasolt volna az uniós és NATO-kilépés kérdésében, valamint a nemzeti identitás és a szuverenitás nevében országos hatáskörbe rendelte volna a kulturális és etikai kérdéseket – így a házasságra, családra, béranyaságra vonatkozó kérdésekben sem lett volna mérvadó az uniós szervek döntése. A kereszténydemokraták egyben a kaotikus jogalkotás ellen is felléptek volna a törvényalkotási folyamatok erősebb szabályozásával.

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

A Smer és a KDH az elmúlt hetekben több alkalommal is kommentálták a másik párt javaslatát – némi kezdeti bizonytalanság után mindkét párt cáfolta, hogy hajlandó lenne támogatni a kezdeményezéseket. Az alapvető problémát az okozta, hogy a kulturális és etikai kérdéseken túl mindkét javaslatcsomag olyan szabályozásokat is tartalmazott, melyekkel a másik pártnak problémája volt. A Smer esetében például a béregyenlőség, a KDH-csomag kapcsán pedig a törvényalkotási szigorítások bizonyultak elfogadhatatlannak a másik fél számára.

A törvényjavaslatok próbáját a parlament szerdai szavazása jelentette, amelyen kiderültek a valós politikai erőviszonyok. A KDH javaslata, melyet elsőként vettek napirendre, végül viszonylag simán elbukott. Bár a kereszténydemokraták korábban minden párttal egyeztetni szerettek volna a kérdésben, egyedül a Szlovákia mozgalommal sikerült, ezzel pedig összesen 25 támogató szavazatot szereztek (a szövetségesek közül ketten is hiányoztak). Ez messze elmarad a második olvasatba kerüléshez szükséges hetvenhattól.

A Smer csomagja ugyanakkor második olvasatba került, méghozzá – elsőre meglepőnek tűnő módon – két ellenzéki képviselő támogatásával. Az egységesen szavazó kormánykoalíció mellett a Szlovákia mozgalom frakciójában ülő Keresztény Unió (KÚ) két képviselője, Richard Vašečka és Anna Záborská is támogatta a csomagot. A KÚ korábban szabad kezet kapott a Szlovákia mozgalomtól, amely jelezte, hogy nem fogja támogatni Fico „hamis játékát a konzervatív szavazók megnyerésére.”

A KDH a mérleg nyelve

Bár a Smer törvényjavaslata a szavazással második olvasatba került, a megismételt szavazás már problémásabb lehet a kormánykoalíció számára – ezen a voksoláson ugyanis alkotmányos többségre, kilencven képviselő támogatására lesz szükség. A kormánykoalíciónak a 79 saját képviselője és a KÚ két képviselője mellett még egy párt támogatására szükség lehet. Mivel a Szlovákia mozgalom elhatárolódik a kezdeményezéstől, kizárólag a KDH jöhet számításba partnerként – a kereszténydemokraták tartózkodtak a mai szavazáson, de tizenegy képviselőjük elvben bebiztosítaná az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget.

Richard Glück (Smer) a voksolás után jelezte, hogy a Smer hajlandó egyeztetni az ellenzékkel a továbbiakról, beleértve a KDH-t. A párt frakciója és hátországa sem egységes a kérdésben, Milan Majerský pártelnök viszont korábban jelezte, megpróbálnak módosító javaslatokat fűzni a Smer indítványához, amennyiben azt az első körben megszavaznák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?