Rémisztő, hogy ennyire aktuális ez a film, mondják az Emma és a halálfejes lepke készítői

Az Emma és a halálfejes lepkében egy utolsó pillantást vethetünk Pozsony és környékének vallási, nemzetiségi, nyelvi sokszínűségére. A zsidó kisfiút bújtató Marika (Borbély Alexandra) Pozsonypüspökijében a Hlinka-gárda katonái csizmáitól és „Na stráž!” kiáltásaitól visszhangzanak az utcák. A gárdisták időről időre házkutatásokat tartanak, hogy a lakosok nem rejtegetnek-e zsidókat. Így kerül a figyelem kereszttüzébe a gyermektelen Marika, aki mindent megtenne azért, hogy megtartsa titkát.

A film, amely 12 jelölést kapott a Szlovák Televíziós és Filmakadémia Slnko v sieti díjára, május 8-án debütál a televíziós képernyőkön, a fasizmus feletti győzelem napja és a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából. A készülő premier kapcsán egy különleges filmvetítés keretén belül a férfi főszereplőt alakító Milan Ondríkkal, Iveta Grófová rendezővel és Zuzana Mistríková producerrel Gyenge Veroni slammer beszélgetett arról, mi teszi ennyire aktuálissá a filmet a mai néző számára.

"Kit érdekelne, hogy holnap kitör a világháború, ha ma meghalna a gyereke?"

„Csehországban forgattam éppen, amikor Iveta hívott, hogy volna-e kedvem megnézni a forgatókönyvet. Mikor láttam, hogy a férfi főszereplő, a gárdista Dušan Árvából származik, rögtön igent mondtam“ – idézte fel a szintén árvai származású Milan Ondrík, aki egyébként annak idején a pozsonyi színművészetin Gál Tamással járt egy évfolyamba.

Karaktere a filmben beleszeret Marikába – Dušan ezzel nem csak pozícióját, hanem életét is veszélyeztetheti. 

„Számomra az emberek személyes története a legfontosabb“ – mondja Ondrík, „valójában mindegy, mik a körülmények. Kit érdekelne, hogy holnap kitör a világháború, ha ma meghalna a gyereke? Számára ott, akkor vége lenne a világnak. Azok a szülők, akiknek az ukrajnai bombázásban halt meg a gyerekük, őket vajon érdekli, hogy milyen a világpolitikai helyzet, hogy véget ér-e a háború? Számukra az már véget ért. Azok a háborúk, amik bennünk zajlanak, legalább annyira fontosak, mint egy világháború.”

Az emberek fejében élő ellenség

Iveta Grófová hat évvel ezelőtt vágott bele a forgatókönyv írásába a 2018-ban, tragikus módon elhunyt Peter Krištúfek kisregénye alapján. „Amikor nekiálltam a forgatókönyv írásának, még nem volt háború Ukrajnában. De érezni lehetett már a félelmet a társadalomban, a nacionalista tendenciák erősödtek. Jelen volt már a láthatatlan ellenség. Peter Krištúfek szövege ahhoz nyújtott lehetőséget, hogy erről a láthatatlan félelemről beszéljek“ – fogalmazott Grófová. 

A rendező aprólékos levéltári kutatást végzett azzal kapcsolatban, hogyan élték meg ezt az időszakot Pozsonypüspöki lakosai – a film a legapróbb részletekig ragaszkodik a történelmi háttér autentikus rekonstrukciójához. Amikor kezdetét veszi a történet, a térségben élők valójában elvétve találkoztak német katonákkal. „A propaganda viszont eljutott az emberekhez” – mondta Grófová, „az pedig gyakorlatilag egy imagináris ellenség ellen irányult. Az ellenség az emberek fejében élt.” Grófovát ez a helyzet arra emlékezteti, ami éppen körülöttünk történik: „a kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy a gyűlölet félrevezessen bennünket“ – mondja. 

Mistríková felidézte, hogy a film előkészületei a migrációs válság idején zajlottak. 

Annak idején arról beszélgettünk Ivetával, hogy mit vagyunk képesek feláldozni azokért, akik az életükért küzdenek. Valószínűleg csak a kényelmünkről kéne valamelyest lemondanunk, és még erre sem vagyunk hajlandóak. Ezzel szemben a filmben ott van Marika, aki egy teljesen fatális helyzetben találja magát. Ahol csupán az, hogy önmaga marad, hogy ember marad, az abszolút mértékben hőssé teszi.

Tisóról, magyar szempontból

A készítők számára fontos szempont volt, hogy a szlovák történelem olyan árnyoldalát vizsgálják, amelyről nagyon kevés szó esik, még a művészetekben sincs feldolgozva. „Filmes alkotásban soha, senki nem beszélt a Tiso-féle szlovák államról Dél-Szlovákia, Pozsony szemszögén keresztül, magyar szempontból“ – hangsúlyozta Mistríková.

Már csak ezért is mérföldkő az Emma és a halálfejes lepke, de történelmi vonatkozásán túl a múlt és a jelen közötti párhuzamok teszik igazán aktuálissá. „Sokkolt minket, mikor hirtelen úgy éreztük, hogy a történelem, amelyről beszélni akartunk, ismét itt van” – mondta Mistríková.

„Pozsony a második világháború kitörése előtt nyelvek, vallások, etnikumok kereszteződése volt, és ez teljesen természetes helyzet volt az itt élők számára. Aztán csöpögtetni kezdték a gyűlöletet, és ez már soha, soha nem tért vissza. Ha megmérgeznek egy tavat, az gyógyulhat bizonyos mértékben, de soha nem lesz olyan, mint régen. Pozsony és mindaz, ami itt abban az időszaban történt, mintaesete annak, hogy miféle következményeket von maga után a gyűlöletkeltés” – fogalmazott Mistríková.

„Azt hittem, hogy egy háborús filmet megyünk forgatni a sötét múltunkról“ – mondta Ondrík. 

„Majd rájöttem, hogy egy kortárs filmet forgattunk le. Csak épp korabeli kosztümökben és korabeli kulisszákkal. Ez pedig rémisztő. Borzasztó, hogy nem tudunk tanulni, hogy a történelem ismétli önmagát, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el. És úgy gondolom, nem vagyunk elég erős művészek, mivel nem adunk teljes képet a múltunk sötét oldalairól. Arról, amiből tanulnunk kellene.“

Marika története a filmben a kitelepítések kezdetével zárul. Ezt már képekben nem, csupán írott formában jelzi a film. „Számomra a legnagyobb paradoxon az, hogy a végén a szlovákok a magyarokat azért űzik ki, mert Magyarország Hitler szövetségese volt. Ez teljesen abszurd“ - mondja Mistríková. „Azonban erősen emlékeztet a mostani történésekre. Arra, hogy aktuálisan milyen gyorsan vagyunk képesek elfeledkezni arról, hogy mit mondtunk, gondoltunk, tettünk csupán rövid idővel ezelőtt“ – tette hozzá.