Robert Fico
Robert Fico (Smer) miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, olyan alkotmánymódosítást tervez, melyben egyértelműen leszögeznék, hogy Szlovákiában csak két nem létezik. A kormányfő emellett több kultúretikai kérdésben is módosítást szeretne eszközölni, melyben az ellenzéki KDH lehet a segítségére.
A kormányfő a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, gátat kell szabni a progresszív ideológiáknak, amelyek szerinte egyre inkább az „őrültségekre emlékeztetnek”. Éppen ezért bemutatott egy olyan javaslatot, mely
5 kultúretikai kérdésben pontosítaná az alkotmány szövegét.
Szuverénül, két nemmel
Fico szerint elsősorban le kell szögezni, hogy a kultúretikai kérdésekben Szlovákia szuverén államnak minősül. Erre azért van szükség, hogy ha az Európai Unióban elfogadnak egy olyan javaslatot, amely nincs összhangban a hazai jogi előírásokkal, ilyen esetekben a szlovák alkotmány élvezzen elsőbbséget.
Képzeljük el, hogy megszületik egy új, az emberi jogokról szóló paktum, amelyben az szerepel, hogy házasság létrejöhet férfi és férfi, illetve nő és nő között. Rendben, elfogadhatnak egy ilyen paktumot, de az alapján, amit mi javasolunk, nem lehetne elsőbbsége a mi törvényeink és a mi alkotmányunk előtt
– magyarázta a miniszterelnök.
A második pont, hogy a szlovák alkotmány csak két nemet ismerne el, mégpedig a férfi és a női nemet.
Fico szerint olyan időket élünk, amikor az emberek szinte pillanatok alatt változtatják meg az álláspontjukat a nemi identitásukkal kapcsolatban, ezért alkotmányba kell foglalni azt az örökséget, amit az ország már évszázadok óta őriz. Ennek megfelelően a nemváltoztatás is csak kivételes, indokolt esetekben lenne lehetséges. A kormányfő elmondása alapján komoly vita zajlott arról, hogy a szövegbe belefoglalják az „egészségügyik okokból” kifejezést, de végül szándékosan fogalmaztak általánosan.
Arról, hogy pontosan milyen esetekben tenné lehetővé a nemváltoztatást a törvény, még egyeztetni fognak.
„Ne lehessen csak azért, mert valaki reggel felkel, és úgy érzi, hogy mától nem férfi lesz, hanem nő, vagy fordítva”
– közölte.
Egyenlő fizetés, bonyolított adoptálás
Ficóék javaslata továbbá az oktatásügyet is érintené. Azzal a mondattal egészítenék ki a hazai alaptörvényt, hogy az iskolában csak azt oktathatják, amely összhangban van az alkotmánnyal, minden más esetben szülői beleegyezésre lenne szüksége a pedagógusoknak.
„Tudjuk, ma is előfordul, hogy délután jönnek valakik előadást tartani a gyerekeknek, amely során mást mondanak, mint ami az alkotmányban szerepel. Rendben, adjunk teret más véleményeknek is, de csakis akkor, ha a szülők is beleegyeznek”
– mondta Fico.
A negyedik módosítás eredményeként csak az alkotmányos értelemben vett szülők fogadhatnának örökbe gyermekeket, így gyakorlatilag felszámolná a melegek adoptálási lehetőségeit.
A hagyományos értelemben vett család tagjait érinti
– fogalmazott a kormányfő. A szlovák alkotmány házasságként jelenleg csak azt a kapcsolatot ismeri el, amely férfi és nő között köttetik.
Végül pedig a kormányfő azt szeretné, ha „ugyanazért a munkáért mindenki ugyanannyi pénzt kapna”, tehát ezzel akarják csökkenteni a nemek közti bérkülönbségeket.
Hogy lesz elég szavazat?
Fico a módosító javaslattal kapcsolatban úgy fogalmazott, nem kell szentírásnak venni a szövegben szereplő állításokat, és a pártja nyitott a párbeszédre, ezzel együtt pedig az esetleges változtatásokra is. A közeljövőben tárcaközi egyeztetésre bocsátják a jogszabályt, illetve a kormányfő azt ígérte, elküldik az összes politikai pártnak véleményezésre, koalíciósnak és ellenzékinek egyaránt.
Nem véletlen, hogy a miniszterelnök az ellenzéket is megszólítja a kérdésben, hiszen egy alkotmányos javaslat elfogadásához nem elég a hagyományos értelemben vett parlamenti többség, a 76 szavazat. Egy ilyen jogszabály-módosításhoz legalább 90 támogató voksot kell találnia a kormányfőnek.
A koalíció számára jelenleg az is problémát okoz, hogy egyáltalán 76 képviselőt találjon, miután a hétvégén kitiltották a Hlasból Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt, és Rudolf Huliak, valamint képviselőtársai sem egyezetek meg a miniszterelnökkel a támogatásukról.
Fico ugyanakkor elmondta, a KDH-val már tárgyalt a lehetséges alkotmánymódosításról.
A kereszténydemokraták frakciója 11 képviselőből áll, vagyis a legszűkebb, 76-os parlamenti többség esetén az ő segítő kezük sem lenne elegendő. A Progresszív Szlovákia és az SaS aligha támogatna egy ilyen javaslatot, kérdéses, hogy a Szlovákia mozgalom frakciójának egyik csoportja, mégpedig a Keresztény Unió kötélnek állna-e Fico kérésére.
A kormányfő kiemelte, tervei szerint már márciusban beterjesztenék a javaslatot a parlament elé. Egyúttal megjegyezte, ha hosszabb vitára van szükség, nem idegenkedik attól sem, hogy később, áprilisban vagy májusban kerüljön fel a módosítás a napirendre.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.