Konfettis hangulatban

Nehéz elmagyarázni, szavakba önteni, mi bajom is van tulajdonképpen, de mivel az imént felszólítottak, hogy terápiás céllal írjam ki magamból az egészet, felsorolom, mi szomorított el az utóbbi napokban. Hátha...

Az egyik tévécsatornán megtudtam, hogy egy félmaffiánus országban élek, ahol bárkit büntetlenül le lehet hallgatni, és a gazdasági rendőrség tulajdonképpen a legfelsőbb politikai körök nagyszabású machinációit hivatott fedezni. Ijedten átkapcsoltam más csatornára, ott meg nyolcvanezer forintért éppen azt kellett megfejtenie a telefonálónak, hogy „Az Egyperces novellák szerzője, hat betű: .rkény”, és a derék magyar nem tudta. Pánikszerűen kapcsoltam tovább, híres emberek utaztak kalandtúrára a tudálékos műsorvezetővel, olyan helyekre, ahová én sohasem fogok eljutni. Hamar feladtam, gondoltam, brazíliai vízesés helyett legalább hajat mosok, ám ez is túl merész ötletnek bizonyult, mivel meleg víz helyett valami teaszerű, undorító lé folyt a csapból, azaz a bérházlakó ember olyan jelentéktelen kis pontja a világegyetemnek, hogy azt is mások döntik el helyette, mikor tisztálkodhat. Kétségbeesésemben felhívtam a közelben lakó barátnőmet, akinél szintén nem volt meleg víz, ennek ellenére azzal próbált vigasztalni, hogy van két kezem, két lábam, működik mindkét vesém, satöbbi. (Ennek tényleg örülök, mert a múlt héten meg voltam győződve róla, hogy csontrákom van, aztán kiderült, hogy csupán enyhe ízületi gyulladás, vagyis nem kell amputálni a jobb kezemet. Legalábbis egyelőre.) A kiteregetett ruhát épp az imént szarták le az ereszen fészkelő madarak, moshatom újra. A tévét már be se merem kapcsolni. A fenti szomszéd pedig reggel kölcsön akarta kérni azt a fúrót, ami már három hónapja nála van, illetve jelenleg senki sem tudja, hol is van. És ma még ki se léptem az utcára...